Az IBM megkezdte a processzorok szállítását a Nintendo Wii-hez
Milkovits Gábor, 2006. szeptember 9. 09:20
Az IBM bejelentette, hogy megkezdte a processzorok szállítását a Nintendo következő generációs Wii játékkonzoljához.
A 729 MHz-es IBM Broadway CPU teljesítménye ugyan jóval alatta marad a Sony PlayStation 3-ban debütáló, részben szintén az IBM által jegyzett sokmagos Cell processzorénak (4,6 GHz), a Wii esetében azonban a Nintendo szándéka szerint nem is az egekig szökő órajel volt a cél. Az IBM szerint a Broadway lapka jelentősen megnöveli a Wii kapacitását a korábbi Nintendo konzolokhoz képest, ráadásul mintegy 20%-kal kevesebb energiát fogyaszt, emellett pedig alacsonyabb hőfokon is üzemel, mint a régebbi CPU-k. A Nintendo egyelőre nem tűzött ki konkrét kibocsátási dátumot, csupán annyit közölt, hogy a készülék az ünnepekre a boltokba kerül. Az IBM bejelentése egyelőre megerősíteni látszik ezt a menetrendet.
A Nintendo a versenytárs játékkonzoloknál olcsóbban, Japánban 25 ezer jenért (kb. 45 ezer Ft), az Egyesült Államokban pedig 250 dollárért (kb. 50 ezer Ft) fogja forgalmazni a Wii készüléket. Összehasonlításként, a versenytárs Microsoft Xbox 360 kétféle konfigurációban 299 és 399 dollárba kerül, a tengerentúlon és Japánban novemberben startoló Sony PlayStation 3 ára pedig a szintén két eltérő verzió esetében 499, illetve 599 dollár lesz. Mivel a két konkurens konzol ára euróban számszerűen ugyanannyi (lesz), mint dollárban, a Wii valószínűleg 250 euró körül lesz majd kapható Európában. Fontos változás a konzolpiacon, hogy a megfelelő mennyiségű Blu-ray lézerdióda hiánya miatt a Sony PS3 várhatóan csak jövő tavasszal érkezik az öreg kontinensre.

Kapcsolódó cikkek
- Japánban ötszörösen alulmaradt a Playstation3 a Wii-vel szemben
- IBM, Samsung, Chartered, Freescale, Infineon együttműködés a csipfejlesztésben
- Elegendő sávszélesség a teljes iTunes katalógus letöltéséhez 60 másodperc alatt
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- IBM 5GHz-es Power6 CPU
- Több mint 40 millió Nintendo DS fogyott eddig
- Túl népszerű a Wii
- Idősek körében is hódít a Nintendo Wii
- Az IBM megkezdte a 65 nm-es Cell processzor gyártását
- Nem fejleszt több játékot a GameCube-hoz a Nintendo
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24