Cégfelvásárlással erősíti térkép- és navigációs szolgáltatásait a Nokia
forrás Prim Online, 2006. szeptember 9. 10:49
A Nokia és a gate5 AG bejelentette, hogy a két vállalat megállapodott a gate5 felvásárlásában. A gate5 a térképészeti, útvonaltervező, és navigációs szoftverek egyik vezető szolgáltatója. A gate5 megszerzésével a Nokia térképeket, útvonaltervezést, navigációt, és egyéb helyspecifikus alkalmazásokat kínálhat majd mobilkészülékein.
„A térképek és a navigáció magától értetődő szolgáltatás lenne a mobil készülékeken, de ez a terület eddig nem a piaci várakozásoknak megfelelő sebességgel fejlődött. A Nokia a gate5 megszerzésével elsőrangú mobil helyspecifikus alkalmazásokat, többek között térképeket, útvonaltervezést, és navigációt kínálhat gyorsabb eléréssel világszerte” mondta Anssi Vanjoki, a Nokia Multimedia üzletág ügyvezető alelnöke és igazgatója. „A személyes navigációs készülékek piaca most jutott el a rohamos növekedés szakaszába, és a várakozások szerint a piac a 2005-ös nyolcmillió készülékről 2006-ban 15 millióra bővül. A Nokia azzal veszi ki a részét a növekedésből, hogy készülékein navigációs szolgáltatásokat és térképeket biztosít. A Nokia Nseries multimédiás számítógépek révén az emberek merőben új módon fedezhetik fel világukat – ebben nyújtanak segítséget a navigációs szolgáltatások és a térképek, amelyek az élményt is fokozzák.”
A gate5 a térképészeti, útvonaltervező és navigációs szoftverek és szolgáltatások vezető szállítója. Az 1999-ben alapított, magántulajdonban lévő gate5 központja Berlinben található, munkatársainak száma körülbelül 70. A gate5 a világ vezető személyes navigációs készülék-gyártói számára biztosít szoftvert. A gate5 megoldásaival az embereknek rendkívül magas színvonalú térképészeti és navigációs élményben lehet részük a többek között olyan lélegzetelállító szolgáltatások révén, mint a háztömbök feltüntetése, a földgömb pásztázása, vagy a dinamikus útvonal-tanácsadó. Mindegyik alkalmazás több mint ötezer városkalauzzal, útikönyvvel, vagy szolgáltatással bővíthető.
„Együttes szakértelmünknek köszönhetően a mobiltelefon-tulajdonosok a helyspecifikus szolgáltatások széles körét élvezhetik majd készülékeiken” mondta Dr. Michael Halbherr, a gate5 elnök-vezérigazgatója. „Számtalan, térképeken és útvonaltervező szolgáltatáson alapuló szolgáltatás áll majd a mobiltulajdonosok rendelkezésére, például útikönyvek, vagy a környéken található éttermeket, szállodákat, üzleteket, vagy bármilyen más szükséges szolgáltatást feltérképező programok. Izgatottan várjuk, hogy a Nokia részévé válhassunk, és még szélesebb rétegekhez eljuttathassuk a gate5 technológiáit és termékeit.”
A Nokia fenntartja a gate5 PND (személyes navigációs készülék) ügyfeleinek támogatását, és elkötelezett amellett, hogy a fejlett szoftvermegoldásokkal továbbra is tökéletesen kielégítse a vásárlók igényeit. A vállalat emellett követi a gate5 a többek között Symbian, Linux, Windows Mobile, Palm és Java operációs rendszereket tartalmazó, többplatformos mobiltelefon-stratégiáját is. A nagykijelzős személyes készülékek, például a Nokia 770 internetkészülék tökéletesen használható térképolvasáshoz vagy navigációhoz, a Nokia pedig a gate5 platform beemelésével ezen készülékeken az iparágban egyedülálló helyspecifikus élményt szerezhet ügyfelei számára.
Az információk, a szórakoztató tartalmak, és a mások elérésére többféle lehetőséget biztosító multimédiás számítógépek új termékstratégiájának fontos eleme a gate5 felvásárlása. A Nokia Nseries multimédiás számítógépek egyetlen, hálózatra kapcsolt, mindig nálunk lévő és folyamatosan csatlakozott készüléken belül biztosítják egy személyi számítógép és számos hordozható, egyetlen funkciót kínáló készülék szolgáltatásait. Mivel a multimédiás számítógépek programozható operációs rendszerrel rendelkeznek, a felhasználók alkalmazásokat tölthetnek le és telepíthetnek rá. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb mobilkészülékkel szemben erre a berendezésre további alkalmazások és szolgáltatások telepíthetők, és nem szükséges új készüléket vásárolni.
A tranzakció aláírása a záradékok áttekintésétől függ, és a tervek szerint 2006 utolsó negyedévében kerül rá sor.

Kapcsolódó cikkek
- Energiatakarékosságra figyelmeztető mobiltelefonok
- Ingyenes navigációs szoftver a Nokiától
- Nokia "Öt város, egy buli" az MSN-en
- Fotónyomtatás Nokia hálózaton keresztül
- Nokia-felmérés a mobiltelefonon játszók szokásairól
- A Nokia 4 milliárd mobil-előfizetővel számol 2010-ben
- Hét Electronic Arts játék Nokia mobilokon
- A Yahoo! Search programmal izmosodik a Nokia mobilkeresője
- Motorola-Nokia: Közös fellépés a a mobiltelevíziós piacért
- Nokia-Motorola együttműködés a mobiltévé-ágazatban
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24