Háromféle képet megjelenítő Sharp képernyő

Milkovits Gábor, 2006. szeptember 27. 22:37
A Sharp egy olyan LCD képernyőt fejlesztett ki, amely a látószögtől függően egy időben lehetővé teszi három különböző kép megjelenítését.
A Sharp elöl jár a technológiában, szintén ők voltak ugyanis az elsők, akik korábban a kétféle képet megjelenítő eszközt is megalkották, amely ma már kapható is egyes GPS rendszerekhez. A Sharp szerint az új képernyő kiválóan alkalmas lehet gépkocsikban történő használatra: miközben a sofőr a GPS adatokon próbál eligazodni, addig az anyósülésen ülő utas az úti célhoz kapcsolódó információkat böngészheti, a hátsó ülésről pedig DVD filmet lehet nézni, mindezt pedig teljesen párhuzamosan. A világ harmadik legnagyobb LCD TV gyártója sajtóközleményében kifejti, hogy az alkalmazott technológia gyakorlatilag megegyezik a korábbi, két látószögű modellnél alkalmazottal, csupán itt a jobb és a bal oldalról látható képek mellett a szembenézet is egy teljesen különálló látványt mutat.

A Sharp részéről egyelőre nem nyilatkoztak az újfajta képernyő forgalmazásával kapcsolatban, amelyet a sajtóközlemény alapján először valószínűleg szintén autókban lehet majd viszontlátni.
Kulcsszavak: monitor Sharp

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12