Magyarországon lesz az OECD informatikai bizottságának ülése

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 2. 08:09
Magyarország ad otthont 2006. október 2-5. között az OECD Informatikai-, Számítógép- és Távközléspolitikai Bizottság (ICCP), valamint az Információbiztonsági és Titokvédelmi Munkacsoport (WPISP) ülésének, továbbá az új generációs hálózatokkal (Next Generation Networks) foglalkozó szakmai fórumnak.
A gazdasági tárca közlése szerint az OECD a rendezvénysorozaton mutatja be a tagországok IKT szektorát kétévente elemző 2006-os kiadványát és az OECD vezető közgazdászai véleményezik a hazai információs és kommunikációs technikai (IKT) szektor fejlődését is. A magyarországi rendezvényen 140 kormányzati és üzleti résztvevő képviseli a 30 tagországot.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kiemelt figyelmet szentel a világgazdaság fejlődését alapvetően befolyásoló, az információs társadalom és az elektronikus gazdaság fejlődését meghatározó információtechnológiának és távközlésnek. Az infokommunikációs területtel összefüggésben szakmapolitikai állásfoglalásokat és ajánlásokat fogalmaz meg, valamint felméréseket is készít.

Az információtechnológia központi szerepére fókuszálva az OECD rendszeresen átvilágítja a tagországok, így Magyarország IKT-szektorát is. Statisztikáit és elemzéseit kétévente publikálja, adatai, megállapításai mérvadók, világszinten hitelt érdemlő forrásként szolgálnak.
Kulcsszavak: OECD trend konferencia IT

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális technológiák az energiahatékonyság javításában

A digitális technológiák alkalmazása jelentős mértékben növelheti az ivóvíz- és szennyvízkezelés hatékonyságát, ami különösen fontos, mivel ezen ágazatok az egyik legnagyobb energiafogyasztó szektorok közé tartoznak. Ezt jól példázza a wrocławi Janówek szennyvíztisztító telep, ahol az ABB Ability OPTIMAX energia-menedzsment rendszer (EMS) bevezetése javítja a működési hatékonyságot, csökkenti az üzemeltetési költségeket és a károsanyag-kibocsátásokat.

2025. március 24. 11:33

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01