Google Literacy az analfabetizmus ellen

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 5. 17:22
A Google és az UNESCO - az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezetének - képviselői a tegnapi napon a frankfurti könyvvásáron bejelentették, hogy közös projektet indítanak az analfabetizmus felszámolása érdekében. Ennek első lépéseként a világ vezető keresőszolgáltatója útjára is indította a Literacy portált, amely az oktatásügyben dolgozók számára jelenthet óriási segítséget.
Jessica Powel, a Google szóvivője elmondta, a kezdeményezés célja, hogy az írástudatlanság ellen harcoló szervezeteket a világháló segítségével összehozza, és különböző tananyagokkal lássa el a pedagógusokat. Az újonnan életre hívott internetes oldal segítségével tehát az efféle csoportok további, ugyanezen jobbító cél elérése érdekében küzdő partnerekre találhatnak.

Az UNESCO adatai szerint jelenleg földünkön több mint egymilliárd! olyan 15 évét betöltött személy van, akik nem tudnak írni és olvasni. A Google szerint ezek a számadatok magukért beszélnek, és nyilvánvaló, hogy égető szükség van a hasonló analfabetizmust felszámolni hivatott és a tudásalapú társadalom megvalósítását célzó kezdeményezésekre. A http://www.google.com/literacy/ címen elérhető oldal a különböző oktatási anyagok és könyvek felkutatása mellett alkalmas még blog- valamint videókeresésre is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10