Elektronikus kormányzat – hatékony közigazgatás

forrás Prim Online, 2006. október 6. 20:14
Elektronikus kormányzat – hatékony közigazgatás - ezzel a címmel tartotta nyitóelőadását Nagy Zsolt romániai távközlési és informatikai miniszter az EU házhoz jön konferenciasorozat negyedik, Marosvásárhelyen zajló rendezvényén. A román Távközlési és Informatikai Minisztérium egyik legfontosabb célkitűzése az e-kormányzat kialakítása, ez irányban az utóbbi időszakban több konkrét lépés is történt, többek között erről számolt be a tárca vezetője.
Az elektronikus kormányzat bevezetése jelentősen átalakítaná és javítaná a közintézmények kapcsolatát az állampolgárokkal, csökkentené a bürokráciát és a költségeket, illetve ezáltal megvalósulhatna a digitális demokrácia – kezdte előadását Nagy Zsolt miniszter. Fontos szempont, hogy hatékony, pontos, átlátható rendszert lehet vele kialakítani, így a lakosság bizalma is nőne az állami intézményekkel szemben.

A jelenlegi helyzetet elemezve Nagy Zsolt elmondta, hogy például a közlekedési bírságok befizetése elviekben már működhetne online, a technikai oldala készen áll, de életbe léptetése azért késik, mert kiderült, hogy a jogi vonatkozásokat is tisztázni kell, ez pedig törvény módosítást igényel. A kormányülések informatikai rendszere is elkészült, ám egyelőre csak a helyszínen elérhetőek az anyagok.

A tárca abban is segíteni kíván, hogy a települések is rendelkezzenek saját honlappal. Nagy Zsolt elmondta, az osztrák e-kormányzatot tekintik modellnek, amely Európában a legsikeresebben tudta életbe léptetni ezt a rendszert. A tárcavezető hozzátette, hogy Calin-Popescu Tăriceanu miniszterelnök hathatós támogatásával itthon is egyre több minisztérium ismeri fel az e-kormányzat előnyeit és kapcsolódik be az előkészületekbe is.

A Távközlési és Informatikai Minisztérium szakmai támogatásával szervezi az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány 2006. október 5-e és 6-a között az EU házhoz jön - IT&C szakkonferenciát Marosvásárhelyen, a Blue Pearl étteremben. Az EU házhoz jön rendezvénysorozat kitűnő alkalom, hogy a magyarországi és hazai érdeklődők feltárják azokat a piaci lehetőségeket, amelyek a további együttműködések alapjául szolgálhatnak.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Cannes-ban debütált a mobil, ami megváltoztathatja a filmezést

A HONOR a 79. Cannes-i Filmfesztivál „Kínai Estjén” mutatta be a mobil képalkotás jövőjét képviselő, úttörő Robot Phone készülékét, és egyúttal bejelentette, hogy az eszköz globális piacra kerülése 2026 harmadik negyedévére várható.

2026. május 15. 16:45

Matematika és programozás lányoknak? Igen, és élvezik is!

Június közepén nyári táborral ért véget a Smartiz oktatási program hetedik évada, amelynek során egy osztálynyi középiskolás lány mélyült el a matematika és a programozás világában. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) közös programjában eddig már több mint 150 lány vett részt, akik közül sokan STEM-pályán (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) folytatták tanulmányaikat. A résztvevők egybehangzóan állítják: fejlődött a logikus gondolkodásuk, nőtt az önbizalmuk, és inspiráló példaképekkel találkoztak.

2025. július 10. 17:59

Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány

Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.​

2025. április 25. 04:12

Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben

A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében. 

2025. március 26. 15:28

Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort

Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.

 

2025. március 8. 15:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26