Moszkvában találkoznak a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Övezetének távközlési miniszterei

forrás Prim Online, 2006. október 18. 16:05
Moszkvában a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Együttműködési Tanácsának orosz elnöksége által kezdeményezett találkozón az Információs Társadalomért elnevezésű nemzetközi summit eredményeiről tárgyalnak illetve a tagországok közti együttműködésen alapuló akciótervet dolgoznak ki. A találkozón részt vesznek Románia, Azerbajdzsán, Örményország, Bulgária, Moldova Köztársaság és Ukrajna távközlési miniszterei. Szerbia, Törökország és Görögország is képviselteti magát a rendezvényen.
“Üdvözlöm a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Együttműködési Tanácsának orosz elnökségét, hogy kezdeményezte ezt a találkozót, hiszen ez jelentős lépés lehet a térség fejlődése szempontjából és ezt Románia is teljes mértékben szorgalmazza” - nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter 2006. október 17-én Moszkvában, ahol a térség távközlési minisztereivel találkozott.

“A nemzetközi summit-on központi kérdés volt a digitális megosztottság csökkentése, az IT&C infrastruktúra fejlesztése, valamint az ebbe a szakterületbe vetett bizalom növelése. Ezeket mindenképpen szem előtt kell tartani ahhoz, hogy továbbfejlődjön az információs társadalom a mi térségünkben is le . A román kormány programjában már szerepelnek ezek a projektek, tehát nyitottak vagyunk a közös akciótervek kidolgozásában, átadnánk illetve felhasználnánk a magunk és a szomszédos országok tapasztalatait.” - nyilatkozta Nagy Zsolt, távközlési és informatikai miniszter.

A tárcavezető bemutatta kollegáinak a jelenlegi romániai helyzetet és ismertette a Távközlési és Informatikai Minisztérium fejlesztési programjait. Nagy Zsolt romániai miniszter külön is folytat megbeszélést Leonid Reiman orosz távközlési miniszterrel. A kétoldalú találkozó részleteire későbbi közleményeinkben visszatérünk.

RMDSZ sajtóhír

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37