A Telenor harmadik negyedéve: kiugró profitnövekedés
Skandinávia második számú távközlési csoportjának a bevétele, 23,868 milliárd norvég korona, 35 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 17,641 milliárdnál. A növekedés nagyrészt továbbra is a tavalyi stratégiai felvásárlásoknak, köztük a Vodafone svédországi leányvállalata megvételének tulajdonítható. Augusztus végén a szerb Mobi 63 - azóta Telenor Serbia - került a csoportba.
Egész évre 35 százalékos bevétel-növekedést és átlagosan 36 százalékos EBITDA-kulcsot várnak most. A második negyedév után 30 százalékos bevételtöbbletet és 34 százalékos rátát jósoltak csak.
Ismét erősen dicsérték az ukrán részleget, a Kyivstar mobilszolgáltatót, amely 50 százalékkal 3,025 milliárd norvég koronának megfelelő összegre növelte a bevételét.
A Telenor csütörtöki beszámolója szerint a Pannon bevétele a harmadik negyedben 1,464 milliárd norvég koronának felelt meg, elmaradva az egy évvel korábbi 1,583 milliárdtól. Az üzemi eredménye, 330 millió norvég korona, szintén kisebb a tavalyi harmadik negyedévi 355 milliónál, csakúgy, mint az EBITDA, amely 581 millió norvég koronára csökkent 650 millióhoz képest. Ebben benne van a norvég korona időközi, 8 százalékos felértékelődése is a forinthoz képest. Azonban a Pannon piaci részaránya változatlan maradt, 33 százalékon, tették hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
Lézeres és szoftveralapú világítási rendszerek a Continental-tól
A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.
Az AI forradalma és a hardverek új szerepe
A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.
Papírérzet, díjnyertes dizájn – Négy iF Design Award díjat kapott a BOOX
A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért
Áprilisban a stressztudatosság hónapjába léptünk – ez remek alkalmat kínál arra, hogy jobban odafigyeljünk mentális egészségünkre. A stressz hatásai és annak kezelési lehetőségei idén központi szerepet kaptak a Samsung és az EdisonKids által szervezett Megoldások a holnapért kihívás keretében.