A nanotechnológia hozhat áttörést a rák elleni harcban

Kiss Ádám Zoltán, 2007. január 4. 09:13
A jelentős mértékben a tranzisztorok miniatürizálásának igényével kifejlődő nanotechnológia hozhat nem is olyan távoli megoldást a szörnyű betegség ellen.
Szomorú aktualitás, hogy éppen a tegnapi napon halt meg rákban a Wi-Fi úttörőként ismert EarhtLink vezérigazgatója, Garry Betty, pedig még csupán 49 éves volt. A betegség elleni harcban most egy nem távoli, nem homályos, hanem akár igen hamar bevezetésre kerülő módszert tesztelnek, mely a nanotechnológiára épül. A Nanoshell nevű megoldás lényege, hogy speciális anyagú, aranyborítású nanoméretű részecskéket juttatnak közvetlenül a daganatba. A következő lépés, hogy irányított infravörös fény hatására a részecskék valósággal felrobbannak, ezzel elpusztítva a rákos sejteket. A kutatók szerint ennél az eljárásnál is sérülhetnek nem megbetegedett sejtek, ám ezek aránya elenyésző a hagyományos sugárkezelés, vagy kemoterápia pusztításához képest. Jó hír, hogy az amerikai gyógyszer-felügyeleti hivatal, az FDA hivatalos tesztjeit már meg is kezdték, és az állatkísérletek során a tesztek 100 százalékosan a kutatók elvárásainak megfelelően alakultak. Az önkéntesek bevonásával elvégezett sikeres emberkísérletek után belátható időn belül mindenki számára elérhető gyógyszer lehet az arany-nano technológiából, milliókat megszabadítva a szenvedéstől, és az idő előtti haláltól.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37