Távközlési jövőkép: Lassuló internet, multiplay és kapcsolódási szakadék…

forrás Prim Online, 2007. január 18. 20:45
Bár a távközlési piac már jóval több, mint száz éves, még mindig képes innovációra, megújulásra és növekedésre. A Deloitte technológia, média és telekommunikációs (TMT) csoportjának internetes piacra vonatkozó előrejelzése szerint 2007-es év érdekes lesz azok számára, akik a globális távközlési szektorban vagy a szektorral dolgoznak.
Internet – PC nélkül, lassabban

Az év egyik legfontosabb lehetséges fejleménye a távközlés terén az, hogy az internet elérheti kapacitásának csúcsát. Ennek oka egyrészt a kereslet robbanásszerű emelkedése alapvetően a növekvő mozgókép forgalom miatt, másrészt az új kapacitásba történő befektetések hiánya. A probléma várhatóan leginkább a kontinensek közötti adatátvitellel kapcsolatban lesz érzékelhető, emellett hasonló kapacitásbeli korlát alakulhat ki a belföldi telekommunikációs hálózatok esetében, amelyek az egyedi szélessávú internet-kapcsolatot biztosítják a felhasználóknak. Ennek eredményeként az egyes szolgáltatások minősége csökkenhet, a sebesség pedig lassulhat – összegez a Deloitte tanulmánya. 

Ehhez kapcsolódóan 2007-ben fellángolhat az internet semlegessége körüli globális vita. Az internet semlegességét hirdetők szerint a forgalom rangsorolására tett bármilyen kísérlet aláássa az internethez kötődő alapvető szabadságot: azt, hogy bármely felhasználó a világ bármely pontján akármelyik szervert, tartalmat, platformot használhassa. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy üzleti modelljüket veszélyeztetik a nagy sávszélességet igénylő alkalmazások, különösen azok, amelyek jelentős videótartalommal rendelkeznek. A várható jövőbeli forgalomnövekedéshez pedig nagy infrastrukturális beruházásokra lesz szükség, amelynek megtérülése kétséges. Mivel szabályozások útján várhatóan nem oldódik meg a probléma 2007-ben, a két tábornak alternatív megoldásokat kell találnia a megegyezés érdekében.

Az internet-felhasználás növekedése vagy éppen annak visszaesése nagymértékben összefügg a személyi számítógépek használatával, amely általában az egyetlen, az internet hozzáféréshez felhasznált eszköz. A Deloitte előrejelzése alapján 2007-ben azonban egy sor szélessávú készülék jelenhet meg, amelyek a világ minden országában a lakosság egyre szélesebb köre számára tennék elérhetővé az internetet. Minden készülék speciális feladatot láthat el (pl. internetes rádió, videó-alapú biztonsági szolgáltatás). Minden készülék speciális felhasználói csatlakozási felülettel rendelkezhet, amely jobban megfelel az adott készülék céljának, mint az egér és a billentyűzet. A készülékek valószínűleg olcsóbbak lesznek, mint egy személyi számítógép, így az internet demokratikusabbá, mindenki számára elérhetővé válik.

IPTV – az internet és a televíziózás újrafelfedezése

2007-ben valószínűleg a világ számos helyén vezetik be az IPTV (internetes televízió) szolgáltatást. Sajnálatos módon azonban a legtöbb IPTV szolgáltatás csupán a hagyományos televízió-szolgáltatás másolata, és semmi újat vagy különlegeset nem nyújt a fogyasztóknak, illetve nem használja ki a hagyományos, egyirányú sugározástól eltérő kétirányú hálózatban rejlő lehetőségeket. Következésképpen 2007-ben a szolgáltatóknak el kell érniük azt, hogy az IPTV a mai szolgáltatások gyenge másolata helyett a televízió újrafelfedezését jelentse. A Deloitte tanulmánya szerint az IPTV szolgáltatást úgy kell kialakítani, hogy megfizethető legyen az összes tartalomszolgáltató számára, akik így az új média terméket egyre nagyobb piacra juttatnák el.
Az IPTV-hez kapcsolható a TriplePlay / Multiplay kérdéskör. 2007-ben az uralkodó szemlélet - különösen Európában, ahol stagnál a telekommunikációs termékek piaca - az, hogy a portfolió kiszélesítése az egyik legjobb megoldás a növekedés és a piaci zavarok kezelésére. Sok szolgáltató számára viszont a hármas vagy négyes szolgáltatási csomag piacravitele azzal jár, hogy elhagyják komfort-zónájukat, és ezzel nagy kockázatokat vállalnak. Ennek következtében sérülhet a márkaképük, és akár lényeges pénzügyi veszteség is érheti őket. 2007-ben a szolgáltatóknak figyelniük kell az ilyen problémákra utaló jelekre, és megoldást kell találniuk rájuk.

A lehetséges veszély, kapcsolódási szakadék

A 2007-es év nemcsak a szolgáltatóknak, hanem a kormányzatoknak is kihívást tartogat – hívja fel a figyelmet a Deloitte anyaga. Feltűnik egy új fogalom, a kapcsolódási szakadék, amely legalább olyan ismert és fontos lehet 2007-ben, mint a digitális szakadék volt. Kétféle kapcsolódási szakadék létezik. Az első arra utal, hogy valaki rendelkezik-e az általában a hangátvitelhez használt alapvető csatlakozással, ez 2007-ben csökken, hiszen a fejlődő országokban több millió új előfizető kapcsolódik a hálózatra. A második kapcsolódási szakadék azonban nőhet: ez a szakadék azt mutatja, hogy valaki rendelkezik-e megfelelő minőségű, az alkalmazások növekvő skáláját támogató szélessávú kapcsolattal.
A szabályozóknak ezekkel a kérdésekkel foglalkozniuk kell. A Deloitte által készített elemzés ezekre lehetséges válaszokat is nyújt. Elkerülendőek a gyors megoldások, például ingyenes WiFi szolgáltatás olyan régiókban, ahol túl drágák a személyi számítógépek. Egyszerű és hatékony megoldást jelenthet azonban az, ha egyszerűsített adózási struktúrát alkalmaznak a telefonokra és szolgáltatásokra, és támogatják a számítógépek részleges tulajdonlását. A távközlési piac liberalizációjának kiterjesztése hosszú távú célkitűzés lehet.

Karli Péter, a Deloitte Magyarország igazgatója szerint a magyar internetes piac az elmúlt évtizedek fejlődésének következtében az alkalmazott technológia szempontjából mára felzárkózott a nyugat-európai és észak-amerikai piacokhoz. Ugyanakkor az internet elterjedtségében még mindig jelentősebb a különbség. Ennek megfelelően a globális piacokon 2007-re várt új technológiák, alkalmazások várhatóan hazánkban is megjelennek, még ha kisebb volumenben is. Emellett a globális kapacitások szűkössége a magyar piacra is hatással lehet. A hazai piac fejlődése miatt ugyanakkor a szélessávú hozzáférésben tapasztalható szakadékok kezelése még égetőbb kérdés lehet, mint a magyarnál nagyobb internet-ellátottsággal rendelkező országokban.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal –  tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.

2024. október 5. 13:31

Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért

A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók*  72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.

2024. október 4. 19:08

A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel

Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.

2024. október 2. 09:55

Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja

Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.

2024. október 1. 14:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10