A Sun bemutatta az új CMT processzorokat

Széll Zoltán, 2007. január 20. 12:45
A Sun Microsystem két jelentős előrelépést jelentett és mutatott be a CMT (chip in multi-threading = több szál a lapkán) mikroprocesszorok és a SPARC architektúra területén.
A Sun sikeresen befejezte az új ’Rock’ processzor tervezését, amely ennek eredményeként már január 3-án ’tape out’ fázisban volt, és ezután a gyártásra kész dokumentációt átadták a gyártónak, a Texas Instruments (TI), Inc cégnek. A TI rövidesen elkészíti az első mintákat, amelyeket ezután a tervezők tesztelnek majd. A Sun azt is bejelentette, hogy növelte a Sun Fire T2000 szerverek teljesítményét, bővíthetőségét és a teljesítmény/watt értékét.

A Rock processzor a Sun következő generációs SPARC CMT terméksora, amelynek tervezésénél a mérnökök a CMT technológia által kínált nagy teljesítmény és energiahatékonyság minél jobb kihasználására összpontosítottak a ’high end’ rendszerekhez. A sokmagos lapka tervezésének befejezése az adott időben, jelentős mérföldkő a processzor „életében”, mivel lehetővé teszi, hogy a Rock alapú rendszerek 2008 második felében megjelenhessenek a piacon.

A Sun növelte a tavaly bevezetett Sun Fire T2000 szerverek teljesítményét, bővíthetőségét és teljesítmény/watt értékét. A Sun Fire T2000 szerverek most 64GB memóriát támogatnak és 1,4GHz-es UltraSPARC T1 processzort tartalmaznak. A most bevezetett új szerverekben használt 64GB memória a korábbiaknak kétszerese. A nagyobb memória 20 százalékkal növeli a sok memóriát igénylő alkalmazások teljesítményét, és nagyobb munkaterhelések kezelését, valamint az alkalmazás-konszolidáció magasabb fokát teszi lehetővé.

Az 1,4GHz-es UltraSPARC T1 processzor áteresztőképessége 30 százalékkal magasabb, mint a ma használt 1,2GHz-es lapkáé és kiterjeszti a Sun vezető pozícióját az adatközpont-teljesítményben és -hatásokban azzal, hogy 2x nagyobb teljesítményt, 5x magasabb teljesítmény/watt értéket és 9x SwaP-et kínál, mint a versenytárs rendszerek. Ezek a növekmények lehetővé teszik, hogy a felhasználók kevesebb energiát használjanak, egyszerűbben hűtsék a rendszereket és átlépjék a helykorlátokat.

A Sun hatalmas lépésekkel halad előre a Niagara 2 processzor fejlesztésével is. A processzor már szilíciumon van, és az első Niagara 2 alapú rendszerek a tervek szerint 2007 második felében érkeznek. A Sun nagy erőkkel folytatja a CMT fejlesztését, és a technológia minden előnyét 2008 második felében teljes termékválasztékára – a belépőszintű rendszerektől a „high end rendszerekig - ki akarja terjeszteni.
Kulcsszavak: processzor Sun

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI, felhő, új ERP: nagy átalakulás előtt állnak a magyar középvállalatok

Az SAP Hungary 2026-os, középvállalatok körében végzett kutatása szerint a következő 1–2 évben egyszerre gyorsulhat fel a vállalatirányítási rendszerek modernizációja, a felhőalapú működésre való átállás és a mesterséges intelligencia beépítése a mindennapi üzleti folyamatokba.

2026. szeptember 15. 13:39

Közeleg a kvantumkorszak: már most fel kell készülni a változásokra

A kvantumtechnológia az évtized végére alapjaiban alakíthatja át a kiberbiztonság, az egészségügy, a közlekedés és az energetika egyes területeit. A technológia fejlődése új lehetőségeket, ugyanakkor komoly biztonsági és szabályozási kihívásokat is tartogat. A hazai szereplőknek ezért már most érdemes megkezdeniük a felkészülést – hangzott el az NMHH szakmai konferenciáján.

2026. szeptember 13. 12:15

Egy monitor, két világ: játékhoz és munkához is bevethető az új Philips Evnia

A Philips Evnia bemutatja az Evnia 34M2C5601QA monitort, amely egy 34 hüvelykes (86,4 cm), ívelt ultraszéles gamer kijelző. A tágas játékteret kínáló modell 21:9 képarányú WQHD felbontással, Fast VA panellel és akár 200 Hz-es képfrissítéssel gondoskodik a folyamatos és részletgazdag megjelenítésről. A játékélményt MI-alapú Ambiglow világítás teszi még magával ragadóbbá, miközben a 90 W-os USB-C Power Delivery, a beépített KVM-kapcsoló és a MultiView funkció több eszköz kényelmes kezelését is lehetővé teszi egyetlen munkaállomásról.

2026. szeptember 12. 16:23

Jegyzeteléstől a beadandóig: a HONOR Pad 20 a modern tanulásra készült

A digitális eszközök ma már a diákok mindennapi tanulásának szerves részét képezik: a jegyzeteléstől és a tananyagok feldolgozásától egészen a beadandók elkészítéséig számos feladat több platform egyidejű használatát igényli. Egy jól megválasztott táblagép ezért nemcsak a tartalmak fogyasztására, hanem a teljes tanulási folyamat támogatására is alkalmas kell, hogy legyen.

2026. szeptember 11. 11:46

Sebesség és hatékonyság a Club 3D legújabb termékeivel

A Club 3D, az 1997-ben alapított holland technológiai innovátor, amely fejlett számítógépes csatlakozási megoldásairól ismert, ismét új termékekkel bővítette kínálatát. Ezúttal két olyan újdonságot mutatunk be, amelyek a nagy teljesítményű adatátvitelt és a modern, helytakarékos töltést helyezik középpontba.

2026. szeptember 10. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26