Európa saját Zune-t kap

Kiss Ádám Zoltán, 2007. január 21. 09:44
A Microsoft bejelentette a lejátszó és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás várható európai időpontját, és meglepő módon külön európai modellt fejleszt ki ebből az alkalomból.
A vállalat marketingigazgatója, Jason Reindorp szerint a Microsoft meglehetősen elégedett a lejátszó eddigi forgalmával. Mint ismeretes, a Zune lendületesen kezdett az amerikai piacon, de a forgalom gyorsan visszacsúszott. Reindorp ezt nem látja sikertelenségnek, hiszen szerinte nehéz lett volna  piacon még egy ilyen erős állásokkal rendelkező riválist találni, mint az Apple és iPodja. A Microsoft valóban elért bizonyos eredményeket, hisen az USA-ban a 30 GB-os kategóriában már 10,2 százalékot birtokol, ez nem tűnik soknak, de a rengeteg apró forgalmazó mellett, akik szinte mind csak töredékszázalékot értek el, jelentős eredmény. A Zune pontos európai bemutatóját nem adták meg, de Reindorp félre nem érthetően közölte, hogy ez az iparág karácsonyról karácsonyra működik, tehát akkor lehet számítani a lejátszó kontinensünkön történő megjelenésére. Érdekes információ, hogy a Microsoft egy külön európai modellel szeretne előrukkolni az ünnepekre, hogy ez miben áll, nem tudni, de mivel addig eltelik majd egy év, vélhetően sokkal fejlettebb lesz a jelenlegi amerikai típusnál.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10