Gyermekbarát internet éve program
forrás Prim Online, 2007. február 8. 12:24
Felmérések szerint a televíziós főműsoridő jórészt megegyezik az internetezés legaktívabb idősávjával és a 19 év alattiak már jellemzően az internetet választják. Az internet felhasználói között egyre jelentősebb számban találhatók gyermekek és fiatal felnőttek, ami azt jelzi, hogy a tartalomszolgáltatóknak hatalmas a felelősségük a felnövekvő generáció internetes szokásainak kialakításában. Ezért az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón. Az MTE emellett fontosnak tartja az állami és piaci szereplők közös fellépését és a hatékony önszabályozást. Az elő fontos lépés a tartalomfejlesztésben, hogy elvégezzünk egy átfogó kutatást az igények felmérésére a gyermekek és a fiatalok körében – mondta el nyitóelőadásában Pintér Róbert, az MTE elnökségi tagja.
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), a Minimax és az egyszervolt.hu által indított „Gyermekbarát internet éve” program előkészítése már 2006-ban elkezdődött, első akciója egy honlap-minősítési rendszer bevezetése volt. A minősítési rendszer létrehozásának célja az internet-használattal kapcsolatos félelmek, negatív attitűdök csökkentése, valamint a gyermekek számára fenntartások nélkül ajánlható digitális tartalmak fejlesztése, terjesztése és népszerűsítése. A minősítési rendszerről a www.bigyoo.hu honlapon nyílik mód tájékozódni.
A program másik fontos célja a gyermekbarát tartalomfejlesztés támogatása. A kezdeményezők meggyőződése szerint az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón.
A program keretében az MTE meg kívánja nyerni a jelentősebb hírközlési, informatikai és médiapiaci szereplőket illetve a gazdaság olyan szereplőit, akik termékeiket gyermekeknek és fiataloknak szánják, hogy támogassák a kezdeményezést, akár saját webes jelenlétük gyermekbarát tartalommal történő bővítésével, akár azzal, hogy közreműködnek nem nyereségérdekelt formában működő művelődési és közintézmények (múzeumok, színházak) gyermekeknek szánt tartalmainak és szolgáltatásainak a fejlesztésében. Az elképzelések szerint a tartalomfejlesztések a leginkább érintettek, az internetes tartalomfejlesztés iránt érdeklődést tanúsító tehetséges gyerekek és fiatalok bevonásával történne.

Kapcsolódó cikkek
- Az internetes cenzúra terjedésére figyelmeztet az Amnesty International
- Növekvő netcenzúra világszerte
- Kelemen László lett az "Év információbiztonsági újságírója"
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Megduplázódott a rosszindulatú kódok száma
- Háromdimenziós világháló: az űrben terjeszkedik az internet
- 2010-re megduplázódik az internet-előfizetők száma
- 1,1 millió dolláros banki csalás
- Adatvédelem: Kupleráj a kémfészekben?
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24