Kína 205 weboldalt zárat be az online kalózkodás elleni küzdelem jegyében

Milkovits Gábor, 2007. február 8. 20:53
A kínai hatóságok összesen 205 internetes oldal működését tiltották be legújabb, az internetes kalózkodás, így főként jogvédett szoftverek, illetve zenei és mozgóképes tartalmak illegális terjesztése ellen irányuló akciójukban.
Kínát gyakran kritika éri, főleg az Egyesült Államok, illetve szoftvercégek, filmstúdiók és lemezkiadók részéről amiatt, hogy az országban virágzik a másolt szoftverek, zenék és DVD filmek illegális kereskedelme. Az utóbbi időben egyre nagyobb a kalóztartalmak internetes letöltésének az aránya, ami nem véletlen, hiszen az országban mintegy 843 ezer weboldal működik és az internetezők száma eléri a 140 milliót, amivel Kína az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb online közösségét tudhatja magáénak. Yan Xiaohong, az Országos Szerzői Jogi Hivatal igazgatóhelyettese a sajtónak elmondta, hogy a mostani intézkedés során a hatóságok 71 szervert foglaltak le, összesen 705 ezer jüan (17 millió 679 ezer Ft) értékben szabtak ki pénzbüntetéseket, 6 esetben kezdeményeztek bírósági eljárást, és egy letartóztatást is foganatosítottak.

Yan arról nem közölt pontos számokat, hogy a 204 oldal közül pontosan hányról bizonyosodott be kalóztartalmak terjesztése, illetve, hogy volt-e más, például politikai oka is egyes site-ok bezárásának. Hivatalos adatok szerint a kínai hatóságok tavaly szeptember és január között 436 hasonló ügyben folytattak vizsgálatot, 130 esetben kifejezetten külföldi iparági szervezetek kérésére, és 361 alkalommal felszólították a weboldalak üzemeltetőit a jogsértő gyakorlat beszüntetésére.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37