Nyilvános a digitális átállás stratégiája

OTS - Cégvonal, 2007. február 19. 10:02
A Miniszterelnöki Hivatal elkészítette, és honlapján megjelentette a televíziózás és rádiózás digitális átállásának stratégiai célkitűzéseiről és kormányzati feladatairól szóló kormányhatározat tervezetét, valamint az ennek mellékletét képező, szakmai véleményeket magába foglaló stratégiát.
A Miniszterelnöki Hivatal médiaszabályozási csoportja 2007. február 15-én rendezte meg második szolgáltatói és civil fórumát, ahol a hírközlési és médiapiaci szereplők, valamint azok szövetségei mondhatták el véleményüket a digitális átállás stratégiai elképzeléseiről. A mintegy nyolcvan érdeklődő részvételével lezajlott tanácskozás tapasztalatai hozzájárulnak a műsorszolgáltatás technikai és technológiai megújulásához, illetőleg a megfelelő szabályozási környezet kialakításához.

Sarkady Ildikó médiapolitikai főtanácsadó a fórumon azt hangsúlyozta, hogy a sikeres digitális átálláshoz szükséges szabályozói és közpolitikai lépések száma, illetőleg összetettsége miatt kiemelten fontos az átállásában érintett államigazgatási, hatósági és piaci szereplők, valamint civil szervezetek álláspontjának megismerése. A lehető legszélesebb körű egyeztetés keretében és annak eredményeként kívánják kialakítani közös álláspontjukat az átállással összefüggő kérdésekben.

A digitális átállás folyamata gazdasági és társadalmi jelentőségű, mivel lényegében minden magyar háztartást érint, számukra kibővíti az audiovizuális szolgáltatásválasztékot, elősegítheti az információs társadalmi szolgáltatások elterjedését.
Kulcsszavak: törvény MeH televízió

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kapd el a pillanatot: Tavaszi fotózási tanácsok a HONOR-tól

Ahogy a tavasz beköszönt, a természet is életre kel: a fák rügyeket hoznak, a virágok színekben pompáznak, és a napfény egyre melegebb árnyalatokba öltözteti környezetünket. Ez az évszak remek lehetőséget ad arra, hogy friss és élénk fotókat készítsünk akár a természetben, akár a városi környezetben. A HONOR összegyűjtött néhány tippet, hogy a lehető legszebb tavaszi fotókat készíthesd el telefonoddal.

2025. február 19. 09:58

Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!

A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.

2025. február 18. 16:40

A Samsung Wallet mostantól Volvo és Polestar járművekkel is kompatibilis

A Samsung bejelentette, hogy bizonyos Volvo és Polestar járművek mostantól kompatibilisek a Samsung Wallet alkalmazásban elérhető digitális autókulcs funkcióval. Ennek köszönhetően még több sofőr nyithatja, zárhatja vagy indíthatja autóját könnyedén a Galaxy okostelefonján keresztül.

2025. február 17. 19:58

Wolt: immár ajándékozni is tudunk az applikáción keresztül

Valentin-napra időzítve vezeti be új “Ajándékozás” funkcióját a Wolt. A szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy néhány kattintással olyan személyes ajándékokat küldjenek, amelyek igazán különlegessé teszik a pillanatokat, miközben az ajándék kényelmesen, gyorsan meg is érkezik. Olyan felhasználót is megajándékozhatunk, aki nem rendelkezik Woltos felhasználói fiókkal.

2025. február 13. 18:43

A legnépszerűbb felújított ajándékok Valentin-napra

A férfiak nagyobb valószínűséggel ajándékoznának felújított készüléket a partnerüknek Valentin-napra, mint a nők. Ugyanakkor több nő dönt úgy, hogy saját magukat lepik meg egy ilyen eszközzel a közelgő ünnepen. A Rejoy.hu – amely bevizsgált, garanciális felújított eszközöket kínál – felmérést végzett ügyfelei körében a Valentin-napi vásárlási tervekről.

2025. február 13. 17:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20