Intel PRAM csipek egy éven belül

Milkovits Gábor, 2007. március 9. 08:47
Az Intel bejelentette, hogy 2008 elején forgalomba hozza az első PRAM memóriacsipeket, amelyekre sokan a flash technológia utódjaként tekintenek.
A PRAM úgynevezett fázisváltó memóriát (Phase Change Memory - PCM) alkalmaz, amit az újraírható optikai lemezeknél már alkalmazott kalkogenid fizikai tulajdonságai tesznek lehetővé. A kalkogenid ugyanis elektromos áram hatására képes eltérő vezető képességű kristályos és amorf változatokká alakulni, miáltal alkalmassá válik a bináris adatok tárolására. Az áram kikapcsolásakor a kalkogenid állapota tartósan megmarad, azaz az adatok hosszabb távú tárolása is lehetséges. A PRAM a hagyományos RAM-hoz hasonló sebességgel és kapacitással működik, vagyis a flashmemória mellett a számítógépes DRAM megoldásokat is kiválthatja a jövőben. Az új csipek emellett a NAND- és a NOR-memóriák előnyeit is egyesítik magukban.

Az első prototípust, az STMicroelectronics céggel közösen fejlesztett modellt tavaly szeptemberben mutatta be az Intel. Azóta számos tesztelést végeztek: a csipgyártó adatai szerint a PRAM memórialapka akár 100 millió írási-olvasási ciklust is kibír, és 10 évig képes megbízhatóan tárolni az adatokat. Az első 128 Mb-es példányokat az Intel az új menetrend szerint már a jövő év elején szállítja a készülékgyártóknak.
Kulcsszavak: Intel DRAM

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Note Max: Az elegancia találkozása a funkcionalitással

Bemutatjuk a Note Maxot, a népszerű Note termékcsalád legújabb tagját. Ez a modell egy lenyűgöző, 13,3 hüvelykes E Ink kijelzővel és egy ultravékony, mindössze 4,6 mm-es világosszürke burkolattal rendelkezik, amely a letisztult dizájnt és a funkcionalitást ötvözi. A Note család új tagja modern megközelítéssel frissíti a klasszikus sorozatot.

2025. március 14. 11:38

Új etalon a professzionális 3D nyomtatásban

Az UltiMaker, a professzionális 3D nyomtatók piacán meghatározó szereplő, bemutatta legújabb generációs 3D nyomtatóját, az UltiMaker S8-at. Az S8 a gyártó fejlesztéseinek köszönhetően új mércét állít az FDM nyomtatás termelékenységében és precizitásában.

2025. március 12. 17:55

Kiberbiztonsági szabályozások: A NIS2 és a DORA új lehetőségeket kínálnak a magyar vállalatoknak

A Kingston Technology szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az olyan szigorú szabályozások, mint a NIS2 és a DORA, nem csupán jelentős beruházásokat, hanem komoly üzleti lehetőségeket is kínálnak az európai, köztük a magyar vállalatok számára. 

2025. március 10. 15:06

A Huawei bemutatta a jövő hálózati megoldásait az MWC-n

A Huawei Technologies idén a barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) bemutatta, hogyan alakítják át az iparágakat az ultramodern internet, az MI által vezérelt hálózatok és a digitális innovációk. 

2025. március 8. 18:44

A Huawei legújabb technológiai fejlesztései az MWC-n

A Huawei fogyasztói üzletága prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel mutatkozik be az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). A látogatók olyan különleges termékekkel találkozhatnak, mint a világ első háromba hajtható okostelefonja, a HUAWEI Mate XT, a HUAWEI Mate 70 és Mate X6 modellek, a vállalat első fül köré akasztható nyitott fülhallgatója, a HUAWEI FreeArc, valamint a MatePad Pro 13.2” táblagép.

2025. március 6. 16:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59