1,29 mm-es ultravékony LCD a Samsungtól

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 13. 13:03
A cég komolyan veszi az extravékony pengemobilok kihívását, a legújabb telefonokhoz készült megjelenítő vastagnak éppen nem mondható elődjénél is majd egyharmaddal vékonyabb.
A korábbi Ultra Edition telefonokban a Samsung 1,7 milliméteres paneleket használt, ezek tehát nagyjából 0,4 milliméterrel voltak vastagabbak, ami ebben a miniatürizáló környezetben igen sokat jelent. A tervezők elképzeléseinek általában a rendelkezésre álló részegységek szabnak határt. A Samsung szakemberei azonban kivételes helyzetben vannak, mivel a kijelző-modulokat is a vállalat gyártja. Az új 1,29 milliméter vékony megjelenítőket külön erre a célra, telefonokban történő alkalmazásra tervezték. A házon belüli fejlesztés másik előnye, hogy azonnal tudják, mire és hogyan szeretnék majd használni az újdonságokat. Az ultravékony folyadékkristályos kijelzőt például már kezdettől fogva a sorozatgyártást szem előtt tartva fejlesztették ki, így gyártása már a második negyedévben megkezdődhet, és egy még eddig nem ismert, Ultra Edition II nevű készülékbe szánják.

Kulcsszavak: Samsung LCD mobiltelefon

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

„Play with Art” – Amikor a klasszikus művészet életre kel az AI segítségével

A HONOR legújabb kampánya, a „Play with Art”, az új HONOR 400 sorozat bemutatásának részeként indul útjára. A globális technológiai márka ezzel demonstrálja a HONOR eddigi legfejlettebb AI kamerával ellátott okostelefonjának lenyűgöző képességeit, különösen a Google Cloud által támogatott, élvonalbeli „AI-kép videóvá alakítása” funkciót. A technológia révén klasszikus műalkotások kelnek új életre – mozgásba lendül a művészet.

2025. május 19. 21:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41