SPSS-labor az ELTE Társadalomtudományi Karán

Kovács Attila, 2007. március 22. 18:27
Az adatelemző- és statisztikai szoftvertermékek ismert szállítójának, az SPSS-nek a magyarországi képviselete és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara három éves szerződést kötött. A most létrejött megállapodás értelmében az SPSS Hungary egy új 20 számítógépes labort szerelt fel a legkorszerűbb elemző szoftverekkel, így biztosította a Clementine adatbányászati szoftver használatát. Az ELTE TTK Infoparkban lévő hivatalos helyiségében ma sajtótájékoztató keretében avatták fel az SPSS-labort.
Az ünnepélyes gépterem-átadáson többek között elhangzott, hogy az egyenként 512 Mbájt kapacitású Fujitsu Siemens asztali gépeken telepített Clementine tovább növeli azoknak a hallgatóknak a munkaerőpiaci esélyeit, akik elsajátítják használatát. Noha a szoftverek licencét a Társadalomtudományi Kar vásárolta meg, az együttműködés kiterjed az SPSS statisztikai szoftver kedvezményes egyetemi szintű használatára is. Az egyetem által felhasznált licencek üzleti értéke meghaladja a 150 millió forintot.

Az SPSS korábban is nagy figyelmet fordított arra, hogy felsőoktatási intézmények oktatói és hallgatói minél szélesebb körben hozzáférjenek az SPSS statisztikai elemző szoftvereihez, ezáltal színvonalas adatelemző és adatbányász-képzés folyhasson Magyarországon. Elhangzott, hogy a szoftveres cég egyetemi programja jelenleg már 21 felsőoktatási intézményre terjed ki Magyarországon, s 2006-ban összesen 2500 licencet adtak a hazai felsőoktatásnak, amiből 800 licenc az ELTE-hez került. Az SPSS Hungary képviselője hangsúlyozta, hogy az oktatási intézmények számára kedvezményes licencárakat alkalmaznak, tanfolyamaikat, továbbképzési lehetőségeiket is igen kedvező áron kínálják oktatóknak és hallgatóknak.

Rudas Tamás, az ELTE Társadalomtudományi Karának Dékánja kifejtette, hogy az SPSS oktatása terén a Társadalomtudománya Karnak immár több évtizedes hagyományai vannak. Ez a szoftver a legelterjedtebb a gazdasági élet és a közigazgatás legkülönbözőbb területein, részben a nálunk végzett hallgatók tevékenységének köszönhetően. Ma már azonban az igazán eredményes elemzői tevékenységhez a legújabb adatbányászati módszereket is ismerni kell, ezért különösen hasznos a Kar hallgatói számára, hogy a Celementine szoftvert is be tudjuk vonni az oktatásba.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10