Kóka: két év alatt 40 szolgáltató központ jött létre
forrás Prim Online, 2007. március 23. 09:49
Az SAP bejelentette, hogy hivatalosan is megnyílt az SAP Labs Hungary új irodaépülete a Graphisoft Parkban. Az SAP Labs Hungary több, mint 200 kollégájának helyet adó épületet Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Claus Heinrich, az SAP AG igazgatósági tagja tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel. A mintegy 8000 négyzetméteres központ az elsősorban IT cégeknek otthont adó Graphisoft Park legújabb fejlesztése.
Magyarországon két év alatt 40 multinacionális szolgáltató központ jött létre, amelyek száma 3-4 éven belül megduplázódhat – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön az SAP új irodaházának átadása alkalmából Budapesten. A miniszter jelezte, hogy a már működő központok 14 ezer embernek adnak munkát. Hangoztatta, hogy minden kormányzati cselekvést a tudásalapú gazdaság fejlődésének kell alárendelni, mert "ebben vagyunk igazán erősek". El kell érni, hogy ne csak a régióban, de a globális szintéren is állja Magyarország a versenyt, és egyre több cég telepítse ide technológiai, szolgáltatási, és kutatásfejlesztési központját - tette hozzá Kóka János.
Úgy vélekedett, hogy Magyarország versenyelőnyét jelenleg a hatékonyság, azaz az egységnyi idő alatt elvégzett munka mennyisége jelenti. Amiben szerinte a jövőben javítani kell az a nyelvtudás és a precizitás. A miniszter az új irodaház átadó ünnepségén egy "Bízunk Magyarországban" feliratú pólót ajándékozott Claus Heinrichnek, az SAP AG igazgatósági tagjának megköszönve, hogy a német cég elismeri a magyarországi tudást, és épít is arra.
A vállalatirányítási szoftverekkel foglalkozó SAP magyarországi leányvállalata négy éve működtet globális ügyféltámogató központot, két éve pedig szoftverfejlesztő centrumot az észak-budai Graphisoft Parkban.
A két egység mintegy 210 dolgozója eddig a többnyire informatikai cégeknek otthont adó telep különböző épületeiben végezte ideiglenesen munkáját, s most költözik be a két éve épülő, 8 ezer négyzetméteres irodaházba. Az új központot, amelynek bérlője az SAP mintegy 3 milliárd forintból építette meg a Graphisoft Park SE.
Az SAP Hungary 11,767 milliárd forint árbevételt ért 2006-ban, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A cég adózás előtti nyeresége 311 millió forint volt 2006-ban, ami 13 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi összegnél. A társaság szoftvereladásból származó bevétele 2006-ban 22 százalékkal, míg a szolgáltatási területről származó 8 százalékkal bővült. Vahl Tamás ügyvezető korábban elmondta, hogy a 2007. évi eredményeik hasonlóak lesznek a tavalyiakhoz. Az SAP világszinten 9,4 milliárd euró bevételt ért el 2006-ban, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az üzemi eredmény 10 százalékkal nőtt, 2,6 milliárd eurót tett ki tavaly.

Kapcsolódó cikkek
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Oktatási szoftvermegoldásokat vesz az SAP
- SAP: vecsési gyermekek robotlegókkal
- SAP Hungary Kft: 10 százalék feletti bevétel-növekedést terveznek
- Google térképadatok az SAP-ban
- Biztonsági szoftvertermékeket vásárol az SAP a SECUDE-tól
- Új államigazgatási vezetőt igazolt az SAP
- 120 millió dollárt fizet az SAP az Oracle-nek, hogy ne legyen büntetőper
- SAP-beruházás mellett döntött a magyar FHB Bankcsoport
- Kedvező árú SAP képzés indul
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást
A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.
2024. október 8. 13:14
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24