Szélessáv, T-Home TV, iWiW a T-Online prioritásai között

Kovács Attila, 2007. március 23. 16:23
A T-Online Magyarország mai sajtótájékoztatóján Szász Dániel pénzügyi vezérigazgatóhelyettes adott tájékoztatást a társaság 2006. évi eredményeiről és idei terveiről. Az árbevétel a múlt évben 21,8%-kal növekedett, a zrt adózás előtti eredménye pedig elérte az 1,7 milliárd forintot. A T-Online szélessávú piaci részesedése országosszinten 42% körül alakult.
A múlt évi adatokhoz Horváth János maketing és sales vezérigazgató-helyettes azt tette hozzá, hogy 2006-ban 30%-kal nőtt az ügyfélforgalom, 60%-kal nagyobb lett a szélessávú szolgáltatások ügyfélköre. Az ADSL csomagok száma 54 százalékkal – 219 ezerről 336 ezerre – nőtt. Az elmúlt év és jelen év során a digitálisan éretlen lakosság internettel való megismertetése, és meghódítása rendkívül fontos és elengedhetetlen feladat a T-Online Magyarország számára, amely kapcsán a vállalat új kínálattal egészítette ki a portfolióját.

Az elmúlt év költséggazdálkodását tekintve a vállalat a 21,8 százalékos bevétel-növekedést – a korábbi időszak 42,2 százalékos költségnövekedése helyett –  a költségek 27,7 százalékos bővülése mellett érte el, miközben a szervezet mérete – létszáma – nem változott. A beszerzési aukciók terén piacvezető T-Online Magyarország Marketline Üzleti Megoldások az elmúlt évben folyamatos fejlesztéseket hajtott végre, illetve a taktikai és beszerzési portfolióra irányuló szolgáltatások mellett a stratégiai megközelítésű szolgáltatásaira is kiemelt hangsúlyt fektetett.

A T-Online által üzemeltetett internetes portálok szintén kedvezően hatottak a vállalat eredményességére.  A barter és e-DM nélküli hirdetésbevételeket összegző Magyar Online Hirdetési Index szerint 2006-ban a MOHI-tagok bevételei 49,85 százalékkal nőttek. Az [origo] portfolió és iWiW közösségi portál együttesen (az Adnetwork nélkül) 63 százalékkal bővítette tavaly a hirdetési árbevételét, amely a piaci átlaghoz képest gyorsabb növekedést jelent.

Tervek 2007-ben

Szász szerint az idei év a T-Online-nál a 2007-es esztendő "a digitális és az IP alapú szolgáltatások éve." A tervek szerint a társaság ez év végére minden ötödik hazai háztartásban szélessávú internet szolgáltatással lesz jelen. A T-Home TV új, interaktív televíziós platform várhatóan teljesen átalakítja a hagyományos otthoni szórakozást. Az új szolgáltatás középpontjában – a megszokott tartalomkínálaton túl – olyan újdonságok állnak, mint a tévén keresztül történő filmkölcsönzés, megállítható élő televíziós adás, és az olyan interaktív szolgáltatások, mint az elektronikus műsorújság, a választható nyelv, vagy az előre programozható műsorrögzítés. Idei terv több tízezer előfizető megszerzése, illetve a T-Home TV szolgáltatás elérhetőségének biztosítása - hat helyett - 42 városban (2007 végére).

A T-Online Magyarország április végén megvásárolta az iWiW internetes közösségi oldalt, amelynek működése a fejlesztéseknek köszönhetően gyorsan stabilizálódott, és a portál folyamatos növekedést ért el a regisztrált felhasználók és az oldalletöltések számát tekintve egyaránt. Idén tovább stabilizálják az iWiW hátterét.

A digitális tartalomértékesítés folyamatosan növekedésével párhuzamosan az [origo] elérhető szolgáltatásainak köre is tavaly tovább bővül és fejlődik. A videa.hu saját fejlesztésű ingyenes videómegosztó-portál létrehozásának, valamint a folyamatos tartalmi megújulásnak és a piacbővítésnek köszönhetően tovább frissült az online portfolió, és a portálcsoport napi közönségforgalma tavasszal átlépte az 1 millió regisztrált egyedi napi látogatói számot, amely szám év végére elérte a kétmilliót. Mindezeknek köszönhetően a vállalat részesedése a hazai auditált webforgalomból az év eleji 28,63 százalékról év végére 42,28 százalékra nőtt.

Év elején elindult a T-Online Magyarország tiniportálja, a G-Portál, amely a G-Portál.hu és a Chat.hu oldalakat egyesíti és egészíti ki tiniknek szánt tartalmakkal. A Fundamenta – Lakáskasszával kötött stratégiai megállapodás értelmében a felek lakás-előtakarékossági szolgáltatást nyújtanak az internet-szolgáltató által üzemeltetett [origo] portálon keresztül. Ősztől a T-Online Magyarország és az MTA SZTAKI együttműködéseként a legnépszerűbb ingyenes online szótár az [origo] szolgáltatásai között jelenik meg, szorosabban integrálódik az [origo] kereső szolgáltatásai közé. Újdonság, hogy az év során új külsővel és keresőopciókkal útjára indult az OK.hu, az [origo] vadonatúj keresőszolgáltatása. A vizsla24 utódja a magyar és teljes weben történő keresésen túl többek között térkép-, szótár-, nemzetközi és magyar hírkeresés-szolgáltatást, illetve online vásárlási lehetőséget kínál.

A Prím Online-nak arra a kérdésére, hogyan alakulnak az év folyamán a szélessávú internetezés díjai a T-Online-nál, Szász Dániel, miközben válaszában megemlítette, hogy a díjcsomagok szerkezete mindenképpen átalakul idén, akciók továbbra is várhatók, illetve prognosztizálható, hogy a több féle szolgáltatást egyesítő szolgáltatáscsomagoknál lehetnek relatív díjcsökkenések, kedvezőbb árak, arról, hogy konkrétan melyik csomagnál mikortól milyen mértékű díjcsökkenés várható, nem szólt.
Kulcsszavak: onlineszolg T-Online

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37