Új e-önkormányzati rendszer Hódmezővásárhelyen
Hómezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2003-ban dolgozta ki a város és vonzáskörzetének középtávú informatikai stratégiáját, amelyben három terület fejlesztését – a hivatali munkavégzést hatékonyan támogató egységes informatikai architektúra kiépítését, az állampolgárok számára a hivatali szolgáltató szerep kialakítását és a létrejött informatikai infrastruktúra használatát segítő képzés és oktatás lebonyolítását – tűzte ki célul.
Az Elektronikus Önkormányzat megvalósításához a forrást az Önkormányzat részben a GVOP 4.3.1 program kapcsán benyújtott sikeres pályázatával elért támogatás révén, részben pedig saját erőből biztosítja. A megvalósításra kiírt tendert az Albacomp Zrt. nyerte, így lehetőség nyílt egy modern, a mai kor lehetőségeit kihasználó Elektronikus Önkormányzati rendszer bevezetésére.
A fejlesztési projekt céljai közt szerepelt, hogy az önkormányzati ügyintézési rendszer alkalmazásával látványosan javuljon az ügyfélkiszolgálás minősége, csökkenjen az ügyek intézéséhez szükséges idő, széles körben elérhetővé váljanak a város térinformatika információi, illetve az Önkormányzat portálja a közhasznú információik publikálása mellett a fórum és a hirdetési felület biztosításával tovább erősíti az Önkormányzat szolgáltató jellegét.
A céloknak megfelelően megvalósított projektben elékészült az Elektronikus ügyintézési és előjegyzési rendszer (www.hodmezovasarhely.hu), amely lehetővé teszi mintegy 60 féle ügy elektronikus ügyintézését, azaz a dokumentumok kitöltését, fogadását és feldolgozását, illetve nyomon követését. A szolgáltatások zöme regisztráció nélkül érhető el, a helyi adózási ügyek intézésére pedig az okmányirodában is igényelhető Ügyfélkapu Azonosítóval nyílik lehetőség.
A szolgáltatások közé tartozik 20 féle kiemelt fontosságú ügyben a kérelmek, bevallások elektronikus, akár otthonról vagy a munkahelyről történő benyújtásának lehetősége, időpont előjegyzési lehetőség a legfontosabb 15 féle önkormányzati ügyben, az internetről letölthető és elektronikusan kitölthető formanyomtatványok, illetve az elektronikusan is intézhető ügyekről szóló tájékoztatás. Mostantól e rendszeren keresztül történhet olyan ügyek bonyolítása, mint például a szolgáltató üzletek működési engedélyeinek és a közterület-használati engedélyek kiadása, a szállásadó nyilvántartásba vétele vagy akár a szórakoztató játékgépek működésével kapcsolatos hatósági ügyintézés. Mindezeknek köszönhetően a hivatali sorban állás jelentősen csökken, és az interneten keresztüli időpont lefoglalás segítségével a személyes megjelenést igénylő ügyek esetében a polgárok számára az ügyintézés sokkal gördülékenyebbé vált.
A kormányzati portállal való kapcsolat, azaz az Ügyfélkapu rendszerének a használata szükséges a személyes azonosítást igénylő Önkormányzati ügyek intézéséhez, például a helyi adók bevallásához. Ezen a kapcsolaton keresztül lehet a személy "hitelességét" ellenőrizni, ez váltja ki a személyes megjelenést és a személyi azonosító okiratok bemutatását. Azoknál az Önkormányzatoknál, ahol nem alakították ki az Ügyfélkapu rendszerével a kapcsolatot, ott a személyes azonosítást igénylő ügyek elektronikus intézése nem lehetséges.
A térinformatikai modul a hivatali ügyintézők munkáját támogatja a térinformatikai támogatást igénylő ügyek végrehajtásában, például az építéshatósági ügyek kezelésekor. Mindez azért is fontos, mert az országban a legnagyobb külterületi területtel Hódmezővásárhely Önkormányzata rendelkezik. A nyilvánosság számára az interneten elérhető interaktív térképek tartalmazzák mindazokat a hasznos információkat, amelyeknek a földrajzi elhelyezkedése is fontos, például útvonalak, ellátási körzetek, stb.
A megújult portál bővebb információkkal szolgál a városban és térségében zajló eseményekről. Ezen túlmenően a portál biztosítja az azonosított felhasználók számára az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokhoz való hozzáférést is.
Kapcsolódó cikkek
- Megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter
- Európában is hír a budaörsi wap-szolgáltatás
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Magyar e-government jövőkép Brüsszelben
- Albacomp: jelentős sikerek az új stratégiájával
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- Új térinformatikai rendszer a Földhivatalnál
- Elektronikus ügyintézés képzés a BMK-ban
- Hiteles elektronikus cégeljárás a NetLock-kal
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Matematika és programozás lányoknak? Igen, és élvezik is!
Június közepén nyári táborral ért véget a Smartiz oktatási program hetedik évada, amelynek során egy osztálynyi középiskolás lány mélyült el a matematika és a programozás világában. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) közös programjában eddig már több mint 150 lány vett részt, akik közül sokan STEM-pályán (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) folytatták tanulmányaikat. A résztvevők egybehangzóan állítják: fejlődött a logikus gondolkodásuk, nőtt az önbizalmuk, és inspiráló példaképekkel találkoztak.
Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány
Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.
Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben
A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében.
Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort
Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.
Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.

