Továbbgyűrűzik a visszahívási hullám: Acer noteszgépek

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 26. 21:12
Amikor már úgy tűnt, hogy a szektoron végigfutó tömeges visszahívási hullám már lecseng, az Acer jelentette be noteszgépei bevonását szintén esetlegesen lángra lobbanó akkuk miatt.
A legemlékezetesebb talán a Sony fiaskója a noteszgépeiben használt akkukkal, melyek túlhevülésre, sőt kigyulladásra is hajlamosak voltak. Az iparági elemzők már régóta rávilágítottak, hogy a rendkívüli árversenyben csak a nagyon nagy szériák gyártói maradhatnak állva, így sok egymástól teljesen független vállalat gépeiben ugyanazok a részegységek jelenhetnek meg, legfeljebb ha a felhasználó által is látható helyen vannak, másképpen felcímkézve. A Dell után az Acer is ebbe a csapdába futott bele, a vállalatkénytelen 27 ezer noteszgépét visszahívni és jelentős költséggel akkucserét végrehajtani, holott tulajdonképpen nem is az ő termékük a hibás. Igen, ebben az esetben is a Sony hírhedt akkuinak egy változatáról van szó, ezek mondhatják fel a szolgálatot. A cseréig a gyártó azt használja, hogy csak fali aljzatról üzemeltessük a noteszgépeket, megelőzve egy esetleges tűzesetet, vagy a PC károsodását.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12