Kizöldül az Apple

Genda Csongor Zoltán, 2007. május 3. 22:39
Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója a tegnapi napon reagált a Greenpeace által korábban felvetett vádakra, és kijelentette, hogy vállalatuk korántsem olyan környeszetszennyező, mint ahogyan azt a zöldek állítják.
Az egy hónappal ezelőtt a Greenpeace által közzétett környezetvédelmi szempontok szerint összeállított, elektronikai vállalatokat felsorakoztató toplista legutolsó helyén az Apple szerepelt, azonban Steve Jobs úgy véli, cégét méltánytalanul marasztalták el. A konszern első embere közzétett az interneten egy ötoldalas dokumentumot, amelyben beismerte, eddig nem folytattak megfelelő kommunikációt a zöld szervezetek felé, amelyek ezért hihették azt, hogy az Apple nem tartja fontosnak a környezetvédelmet. Jobs szerint viszont ilyesmiről szó sincs, ugyanis néhány pontot illetően előrébb tart vállalatuk a konkurenseknél. Példaként megemlítette, hogy 2006 második fele óta nem árulnak több, ólmot tartalmazó katódsugaras monitort. A dokumentumban a továbbiakban az olvasható, hogy az Apple hamarosan más, a környezetet károsító toxikus anyagok (PVC, arzén, brómtartalmú égésgátlók stb.) felhasználásával is felhagy, és az Egyesült Államokon kívül más országokra is kiterjeszti iPod-Recycling programját, melynek keretein belül visszaveszik a leselejtezett médialejátszó készülékeket.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének

A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki*  székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.

2024. október 10. 14:51

Sürgető helyzet: Gazdasági hátrányt okozhat a digitális készségek hiánya

Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat a lemaradás.

2024. október 10. 13:16

A NIS2 megfelelés és a MI-megoldások is megnehezítik a magyar cégek digitális átállását

Az informatika minden eddiginél gyorsabban fejlődik, így nem csoda, hogy ezt sokszor a cégek sem győzik követni. A felhőtechnológia néhány éve még modern kuriózumnak számított, ma már azonban elvárás, hogy bárhol is vagyunk, minden adat azonnal elérhető legyen. Ez a technológiai ugrás azonban nemcsak a rugalmas együttműködést és a munkavégzés szabadságát hozta el a cégek életébe. Ha nem szakszerű módon történik meg egy új IT rendszerre való átállás, az komoly kiberbiztonsági kockázatnak teszi ki a vállalatot. Egy rendszergazdának nemcsak az a feladata, hogy fejlessze a vállalat informatikai hátterét, a cég dolgozóit is oktatnia kell az új rendszerek használatára.

2024. október 10. 10:02

Egy évszázada a mobilitás élén

Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal. A vállalat úttörő szellemisége 100 év múltán sem csorbult, sőt hitvallásával újabb és újabb területeken válik meghatározóvá. A századik születésnapot a magyar képviselet Prestige Day keretében ünnepelte partnereivel Zsámbékon, a DrivingCampen.

2024. október 9. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10