Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
forrás Prim Online, 2007. május 7. 14:09
A Microsoft Magyarország Nagyvállalati Szolgáltatások Üzletága (Microsoft Enterprise Services) idén először öthónapos képzési programot indított útjára START@Microsoft néven, végzős vagy két évnél nem régebben végzett informatikus, programozó matematikus, tanári és villamosmérnöki diplomával rendelkező frissdiplomások számára, akik testközelben ismerhetik meg a konzulensi munkát, illetve a Microsoft technológiáit. A magyar program egészére a Microsoft közel 70 millió forintot biztosít.
A Microsoft stratégiájának fontos eleme, hogy hozzásegítse az embereket a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásához. Az egyetemekről és főiskolákról kikerült frissdiplomások előtt olyan életút áll, amihez a Microsoft szakmai fejlődési lehetőségekkel, a legmodernebb technológiával, valamint hazai és nemzetközi karrierlehetőségekkel nagymértékben hozzájárulhat. Ehhez pedig, mivel kitűnő „alapanyag” áll rendelkezésre, csak egy jó START szükséges.
Az öthónapos intenzív képzés 2007. májusa és szeptembere között két fő fázisban történik. A 118 jelentkezőből kiválasztott 14 legjobb frissdiplomás, akiknek a felmérő teszt alapján műszaki jártasság mellett a konzulensi profilnak megfelelő alapvető személyiségjegyekkel is rendelkeznie kellett, az első, május 2-től augusztus 31-ig tartó szakaszban a Microsoft technológiák megismerése és elsajátítása a cél. Emellett egyéb szakmai és személyes kommunikációt fejlesztő kurzusok segítségével készítik fel a résztvevőket a nagyvállalati környezetben való, speciális képzést igénylő munkavégzésre.
A résztvevők bepillantást nyernek egy multinacionális nagyvállalat mindennapjaiba, és a világ egyik legnagyobb szoftvergyártó cégének részesévé is válhatnak. Sőt, azok, akik a program befejeztével a képzést elvégzők közül a legjobbak, a START egyben a Microsoft Magyarország, illetve valamely Microsoft-partner csapatához való csatlakozást is jelentheti.
Az öthónapos képzés előtt a Microsoft minden résztvevővel tanulmányi szerződést köt, amely ösztöndíjat, és a főállású, napi 8 órában történő tanulás minden előnyét biztosítja számukra.
A szakmai képzések között MCSE és MCPD technológiai kurzusok szerepelnek, amelyeket követően a résztvevők a Microsoft hivatalos vizsgáin számolnak be megszerzett tudásukról. A Microsoft saját minősítési rendszerének célja, hogy elősegítse olyan szakemberek alkalmazását, akik naprakész, hiteles, magas szintű termék, technológiai, innovációs ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek.
A minősítési rendszer alapegysége a Microsoft Certified Professional (MCP) vizsga. A minősítése rendszer részletes leírása a következő linken található:
http://www.microsoft.com/hun/oktaj/minositesek.mspx
A START programban a Microsoft minden résztvevőnek hat MCP vizsga letételére biztosít lehetőséget. A képzés során megszerzett minősítések a hazai és nemzetközi IT piacon széles körben elismertek és keresettek.
A képzés második, gyakorlati fázisában a kiválasztott résztvevők a Microsoft kiemelt ügyfeleinél folyó projektekben kapnak részfeladatokat, ahol tapasztalt kollégák segítségével mélyíthetik el megszerzett ismereteiket.
A program teljes időtartamára a Microsoft biztosítja a megfelelő infrastruktúrát, amelyet a tantermi oktatásokon túl házi feladatokra és gyakorlásra is használni tudnak majd.
Ferencz Gyula, a Microsoft Magyarország Nagyvállalati Szolgáltatások Üzletágának vezetője elmondta: „Az oktatás tradicionálisan fontos a Microsoft számára, de azt tapasztaljuk, hogy az egyetemek által nyújtott magas szintű elméleti képzés mellől hiányzik a specifikus technológiák mélyebb, gyakorlati tudása, illetve az ún. „soft skillek” elsajátítása, ami manapság sokszor alapkövetelmény a munkaerő-piacon. A Microsoft is nagyrészt ilyen szakmai tudással bíró szakembereket keres, és azt tapasztaljuk, hogy bizony hiány mutatkozik ezen a téren. Ezért is tartottuk rendkívül fontosnak egy ilyen jellegű program elindítását, amellyel most lehetőséget biztosítunk a végzett diplomások legjobbjainak a legjobb állások betöltéséhez.”
A Start@Microsoft programról bővebben az alábbi link alatt olvashat:
http://www.msportal.hu/Default.aspx?tabid=1&page=Details&announcementid=44

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.
2024. október 6. 10:13
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24