Hulladékgyűjtés, naprakész online nyomonkövetéssel
Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója beszámolt negyedéves eredményeikről is. Ebben az időszakban a cég mintegy kétezer partnere 132 ezer tonnányi becsomagolt terméket bocsátott ki, amelynek értéke - amint azt Viszkei György az MTI-nek elmondta - 70-80 milliárd forint. Ebből a mennyiségből a Kht. 84 ezer tonna, hulladékká vált csomagolást gyűjtetett vissza és hasznosíttatott újra, ami több mint 63 százalékos hasznosítási arány. Ennek értéke másfélmilliárd forint.
A lakossági begyűjtésből származó hulladékmennyiség csaknem 13 százalékos arányt képviselt az év első három hónapjában.
Az ÖKO-Pannon Kht. hulladékgyűjtési rendszerében ma Magyarországon 4,5 millió lakos, több mint 4.400 gyűjtősziget segítségével anyaga szerint szelektálja a csomagolási hulladékot.
Korábbi adatszolgáltatási rendszerük papír alapú volt, amit 2007-től egészít ki az online jelentési rendszer. A program segítségével könnyen nyilvántartható, melyik város, illetve melyik szolgáltató milyen eredményességgel vesz részt a cég által koordinált hulladékgyűjtési rendszerben.
A tájékoztatón részt vettek az ARA AG és a NetMan GmbH. képviselői is.
Az Altstoff Recycling Austria (ARA) AG-t 1993-ban alapították az osztrák kereskedelem és ipar kezdeményezésére. A nonprofit szervezetként működő ARA nyolc hulladékkezelő és hasznosító társcéggel együttműködésben szervezi és finanszírozza a csomagolási hulladékok szelektív gyűjtését és hasznosítását Ausztria területén.
A NetMan GmbH 2003 óta működik független szolgáltatóként és az ARA System kihelyezett szerverközpontjaként. Adatmenedzsment, szoftverfejlesztés és szervezeti tanácsadás jelentik a vállalat fő profilját. Ausztriában többek között ennek a vállalatnak sikerült megoldani a roncsautókra vonatkozó rendelet informatikai alkalmazását.
Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgató közölte, hogy a kht. ügyfélköre 2006 óta 110-el 1.950-re nőtt. A 1996-ban alapított kht. partnerei a teljes magyarországi csomagolás-kibocsátás 70 százalékáért felelnek.
Az ügyfelektől beszedett licencdíj mértéke az idén várhatóan 5,8 milliárd forintot tesz ki, csak úgy mint tavaly. A bővülő ügyfélkör ellenére azért nem nő a bevétel, mert a cégek csomagolóanyagból várhatóan kevesebbet bocsátanak piacra - jegyezte meg az ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy a licenszdíj mértéke tavaly óta nem emelkedett.
A kht. licenszdíj-bevétel egyharmadát a lakossági hulladék kezelésének megszervezésére, kétharmadát pedig a koncentrált ipari-kereskedelmi gyűjtőhelyekről származó szemét gyűjtésére és újrahasznosítására fordítja.
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat
Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában.
Sürgető helyzet: Gazdasági hátrányt okozhat a digitális készségek hiánya
Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat a lemaradás.
A NIS2 megfelelés és a MI-megoldások is megnehezítik a magyar cégek digitális átállását
Az informatika minden eddiginél gyorsabban fejlődik, így nem csoda, hogy ezt sokszor a cégek sem győzik követni. A felhőtechnológia néhány éve még modern kuriózumnak számított, ma már azonban elvárás, hogy bárhol is vagyunk, minden adat azonnal elérhető legyen. Ez a technológiai ugrás azonban nemcsak a rugalmas együttműködést és a munkavégzés szabadságát hozta el a cégek életébe. Ha nem szakszerű módon történik meg egy új IT rendszerre való átállás, az komoly kiberbiztonsági kockázatnak teszi ki a vállalatot. Egy rendszergazdának nemcsak az a feladata, hogy fejlessze a vállalat informatikai hátterét, a cég dolgozóit is oktatnia kell az új rendszerek használatára.