Deutsche Telekom - erőteljes első negyedévi profitcsökkenés

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 11. 11:00
A Deutsche Telekom (DT), az árbevétel alapján az első számú európai távközlési társaság nyeresége 459 millió eurót ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 1,09 milliárd euróval. Az eredmény messze elmaradt a szakértői várakozásokban szereplő 773 millió eurótól is. A nyereségcsökkenés legfőbb oka, hogy több mint fél millió fogyasztó fordított hátat a DT vezetékes szolgáltatásának és váltott az olcsóbb versenytársakra.
Az eredményt 153 millió euróval rontották a Vivento cégben meglévő DT érdekeltség eladásával kapcsolatos költségek is. A profitcsökkenés ellenére a január- márciusi közötti időszakban az árbevétel 4,1 százalékkal bővült, 15,45 milliárd eurót ért el, szemben az egy évvel korábbi 14,84 milliárd eurós forgalommal és felülmúlva a szakértői becslésekben szereplő 15,31 milliárd eurót is. A DT mobilszolgáltató egysége iránt növekedtek főként az igények: ez utóbbi egység 251 ezer új fogyasztót szerzett Németországban a negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 89 ezres bővüléssel, az Egyesült Államokban pedig 980 ezerrel, Nagy-Britanniában több mint 100 ezer új megrendelőre tett szert a vállalat.

Rene Obermann vezérigazgató szerint a DT jó irányban halad az idei évi célok teljesítésben: az adózás előtti nyereség lényegében a múlt évi 19 milliárd eurós szint körül mozoghat az idén is.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01