A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
A német ver.di szakszervezeti szövetség a hétvégén elutasította Deutsche Telekom (DT) újabb tárgyalási ajánlatát is. A ver.di főtárgyalója szerint - aki a Handelsblatt keddi számának nyilatkozott - örömteli, hogy a cég a kompromisszumos megoldásban gondolkodik, de az, amit legutóbb tárgyalási alapként ajánlott, nem jelent kompromisszumot.
Pénteken a cég humán erőforrás igazgatója a rosszabb munkafeltételekért és bércsökkenésért cserébe "esély és kockázatmegosztást" emlegetve azt ajánlotta fel, hogy a cég és a munkavállalók osszák meg a jót és rosszat egyaránt, vagyis, ha majd a DT-nek "jobban megy" a dolgozók is jobban részesednek majd a nyereségből.
A ver.di szerint ezzel a vezetés nem tenne egyebet, mint a céges kockázatokat is a dolgozókra hárítaná át, és ez számukra nem elfogadható.
A ver.di ezzel szemben azt ajánlja, hogy fontolják meg a bérek öt százalékának mozgatását az éves előirányzatok teljesüléséhez kötve.
A Financial Times németországi kiadása szerint ugyanakkor a DT stratégiai partnerségre lépett az internetes telefóniában egyszerű megoldásokat kínáló Jajah nevű, osztrák alapítású céggel. A DT néhány millió eurós beruházással - amelyért az egy számjegyű százalékos tartományban szerzett részesedést a Jajahban - új megoldásokat akar meghonosítani vezetékes szolgáltatásában.
A Deutsche Telekom (DT) vezetősége közölte a múlt pénteken: végrehajtja a tervezett átszervezést július 1-jétől, dacára az emiatt már hetek óta tartó sztrájkoknak. A német munkajog szerint az új alkalmazási feltételeket a szakszervezeteknek is jóvá kell hagyniuk, de ez utóbbiak képviselői egyszerűen távoztak nemrég a tárgyalóasztaltól. A DT ugyanis nem csupán új szervezeti egységet szeretne létrehozni, hanem - cserébe azért, hogy 2010-ig nem épít le létszámot - két és fél éven át a mostaninál 12 százalékkal kisebb bérért és heti 34 óra helyett 38 óráig akarja dolgoztatni az ügyben érintett embereit, mintegy 50 ezer alkalmazottat.
A Deutsche Telekom mintegy 11 ezer alkalmazottja május 11-én lépett országszerte sztrájkba. A csoport vezetése a cég különböző szolgáltatásait egy új, egységes és külön számlán kezelt vállalatba, a T-Service-be szervezné ki, és oda helyez át mintegy 50 ezer alkalmazottat kedvezőtlenebb feltételek mellett. A DT pénzügyi vezetője közölte, hogy 2010-ig 900 millió eurós megtakarítást szeretne elérni. A vállalat idei első negyedévi eredménye 58 százalékkal romlott, mivel egyre nagyobb számban távoznak vezetékes szolgáltatásának előfizetői.
A változtatásokat a belső piac visszaesésével, mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatások veszteségeivel, a költségcsökkentés szükségességével indokolta a vállalatvezetés. Az átszervezést eredetileg is július 1-jétől akarták életbe léptetni.
Kapcsolódó cikkek
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
- Kiszélesedett a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Péntektől sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Deutsche Telekom - erőteljes első negyedévi profitcsökkenés
- A ver.di vállalati ügyfeleinél "fogja meg" a Deutsche Telekomot
- Szolidárisak a Deutsche Telekom vezetői
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.
Pályaválasztás a modern technológiák tükrében
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül.
A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében
A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat.
Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól
Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban.
Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője
Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a fenntartható tollfeldolgozásról, valamint arról, hogyan változtatja meg az iparágat az automatizáció és a mesterséges intelligencia.