Készül az európai YouTube

Genda Csongor Zoltán, 2007. június 13. 20:35

Külföldi lapértesülések szerint a Google arra készül hogy hamarosan beindítsa az immár tulajdonába tartozó YouTube közösségi portál európai változatait.

Többek között a Les Echos nevű gazdasági magazin adta hírül, hogy Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója még ebben a hónapban hivatalosan bejelenti a YouTube francia verziójával kapcsolatos részleteket, ezt követően pedig más európai nyelveken is elérhetővé teszi majd a vállalat a közösségi site-ot. A keresőóriás már korábban rá kellett volna szánja magát erre a lépésre, mert míg Nagy-Britanniában piacvezetőnek számít a videomegosztó portál, addig más országokban sorra jelennek meg a hasonló weboldalak, melyeknek egyre csak nő a népszerűségük. A francia lap értesülései szerint a Google már több európai tévécsatornával folytatott tárgyalásokat annak érdekében, hogy átvehessék azok anyagait, a France Televisions-el pedig már sikerült is megállapodniuk ez ügyben.
Szakértők szerint az új YouTube-verziók bevezetése jól tükrözi a Google azon törekvését, miszerint akárcsak a keresőszolgáltatását, úgy a videomegosztó portált is világviszonylatban piacvezető pozícióba akarja juttatni.

Kulcsszavak: EU web2 videó YouTube Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10