Új tulajdonosa van a harmadik legnagyobb osztrák mobilszolgáltatónak

MTI Sajtóadatbank, 2007. június 22. 10:10

Egy Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező pénzügyi csoport, a Mid Europa Partners (MEP) és a francia Orange  vásárolta meg a E.ON német energiakonszerntől a harmadik legnagyobb osztrák mobilszolgáltatót, a One társaságot.

Mint az E.ON bejelentette, az eddigi résztulajdonos Orange, a France Telecom leányvállalata, és a közép-európai érdekeltségű brit Mid Europa Partners (MEP) pénzügyi befektető közösen 1,4 milliárd euróért megvásárolta a One részvényeinek fennmaradó részét (a One-ban az Orange és a Telenor egyaránt 17,45 százalékkal rendelkezett, a TeleDanmarknak pedig 15 százaléka volt). Az új tulajdonosok a holland KPN távközlési konszernnel szemben érvényesítették vételi szándékukat egy árverési eljárás keretében. A két másik érdeklődő, Mihail Fridman orosz oligarcha Alfa Csoportja és egy egyiptomi konszern már korábban kiszállt a versenyből.

A One új tulajdonosi struktúrája szerint az Orange 35, a Mid Europa Partners pedig 65 százalékkal részesedik az osztrák mobilszolgáltatóban. A One 2006-ban 617 millió eurós forgalmat bonyolított, 2,04 millió ügyfele volt, részesedése az osztrák piacon 21,1 százalék, dolgozói létszáma 900.

A MEP pénzügyi befektető saját adatai szerint 1,1 milliárd eurós portfólióval rendelkezik Kelet-Közép-Európában. A MEP a cseh mobiltelefon-piacon is részese volt tranzakcióknak.

A düsseldorfi székhelyű E.ON konszern már hét esztendeje többször próbálkozott a One-részvények eladásával, de ez a túl magas árelképzelések miatt eddig nem járt sikerrel.

Kulcsszavak: ONE Orange +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12