SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
A SAP Hungary Kft. és a Debreceni Egyetem a mai napon együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás része az SAP tavaly indult Excellence Center (Kompetencia Központ) oktatási projektsorozatának, mely az ország legnagyobb felsőoktatási intézményei és az SAP szoros együttműködésének keretében SAP-felhasználói ismeretekhez, kutatási témákhoz segíti az egyetemistákat, főiskolásokat.
A Debreceni Egyetem, az ELTE-t, a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karát és a Budapesti Műszaki Egyetemet követve, az első vidéki felsőoktatási intézmény lesz az SAP Kompetencia Központot alapítók sorában.
Az SAP Excellence Center lehetővé teszi, hogy a nagy múltú Debreceni Egyetem informatikai karán felhalmozott szellemi potenciál sikeresen ötvöződjön az SAP korszerű technológiájával. A Debreceni Egyetem Gazdasági Főigazgatósága támogatásával, valamint dr. Vincze Szilvia gazdasági főigazgató-helyettes vezetésével felállítandó Excellence Center célja a Debreceni Egyetem integrált vállalatirányítási rendszerek gyakorlati képzésének támogatása, amely magában foglalja a laborgyakorlatokat, valamint a hallgatók önálló laboratóriumi és diplomatervezési munkáját. A megállapodás az SAP oktatási anyagba való szerves beépülésén kívül a két intézmény kutatás-fejlesztési együttműködését is tartalmazza, ennek megfelelően az egyetem alkalmazott, illetve kísérleti kutatásaiban is megjelenik majd az SAP.
A Debreceni Egyetemen és az SAP kapcsolata nem új keletű; az egyetem az országban egyedülálló kezdeményezés keretében 2006 elején az intézmény működtetését megkönnyítő SAP Támogatói Főosztályt hozott létre.
Kapcsolódó cikkek
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- SharePoint portál az ELTE-n
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- Oracle: új világrekord négymagos és nyolcmagos platformokon
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Hódít az SAP a kkv-szektorban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megújult a TAP Portugal stopover programja
Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így néhány napot eltölthetünk Portugália fővárosában, mielőtt tovább repülnénk.
A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát
Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.
A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán
A győri Széchenyi István Egyetem három hallgatója is részt vett a WorldSkills szakmai világbajnokságon. Dely Bianka grafikus és az ipar 4.0 kategóriában negyedikként záró Izsó Roland kiválósági érmet szerzett, Losonczi Péter pedig a villanyszerelők versenyében szerepelt a legjobbak között.
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.
Megjön-e időben a karácsonyi ajándék?
A logisztikai cégek és az őket támogató ügyfélszolgálatok az év legsűrűbb napjaira készülnek. A következő hónapokban az év elejéhez képest többszörösére ugrik a megrendelések és ezzel együtt az ügyfélmegkeresések száma is. Hogyan lehet minderre felkészülni és hogyan segíthet az élsport példája abban, hogy egyetlen ügyfél se maradjon elégedetlen? Erről szól a Konecta nyilvános üzleti reggelije.