Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését

A kormányfő közölte: a mintegy 9 milliárd forintos beruházással 746 új munkahely jön létre. Az állami támogatás mértéke 1,3 milliárd forint.
John Bond, a Vodafone csoport elnöke közölte: 20 országot elemeztek, de végül Magyarország mellett döntöttek egyebek mellett a jól képzett munkaerő miatt.
A Vodafone csoport elnöke közölte: a pénzügyi központban 18 ország üzleti tranzakcióit kezelik majd.
A Vodafone Magyarország vezérigazgatója és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter május 11-én jelentette be, hogy a Vodafone csoport új szolgáltató központot hoz létre Budapesten. Beck György a magyarországi cég vezérigazgatója akkor azt mondta, hogy egy hároméves konszolidáció eredményeként a Vodafone szolgáltatásainak jelentős részét - pénzügy, humánerőforrás, beszerzés - központosítja. A cég vezetésének döntése szerint ezeket a szolgáltatásokat Magyarországra telepíti, és innen szolgálja ki leányvállalatait.
A Vodafone magyarországi befektetéseinek értéke, az 1999-es megalakulása óta mintegy 2 milliárd dollár, a magyar piacon csaknem 20 százalékos részesedéssel rendelkezik.
A cégek 2004 óta 40 ehhez hasonló szolgáltató központot telepítettek Magyarországra, amelyek révén 14 ezer új munkahely jött létre. A kormány célja, hogy a következő 3-4 évben ezt a számot megduplázzák.
A brit Vodafone márciussal zárult üzleti évében 4,806 milliárd fontos adózás utáni veszteséget könyvelt el, az egy évvel korábbi 17,233 milliárdos veszteség után.
Kapcsolódó cikkek
- Budapesten lesz a Vodafone globális szolgáltató központja
- MHM Computer: tendernyerés a Vodafone-nál
- Vodafone Magyarország: több mint 100 millió dollár fejlesztésre
- Ügyfélközpontú dizájn: Megújulnak a Vodafone képviseletek
- Ünnepi forgalomnövekedés a Vodafone-nál is
- A HP-főnök lett a Vodafone Magyarország vezérigazgatója
- A Vodafone továbbra is veszteséges
- A Vodafone Magyarország az első
- Együttműködés az Invitel és a Vodafone között
- Vodafone: törökországi kinevezés a magyarországi vezérigazgatónak
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
70%-os tulajdonrészt szerez a Delta az ARTOFINFO-ban
A Delta Technologies Nyrt. és az ARTOFINFO Kft. tulajdonosa szándéknyilatkozatot írtak alá az ARTOFINFO 70%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. Az akvizíció – a vállalatok jelenlegi működésének megtartása mellett – új növekedési lehetőségeket és szakmai erősödést kínál mindkét fél számára. A tranzakció szorosan illeszkedik a Delta stratégiájába, különösen az alkalmazásfejlesztési üzletág megerősítése révén, és jól kapcsolódik a nemrégiben megvalósult Robotizálunk Kft.-vel történt felvásárláshoz is.
4 milliárdos saját beruházással erősíti hazai gyártását a 77 Elektronika
A 100%-ban magyar tulajdonú, orvosi diagnosztikai berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozó 77 Elektronika Kft. jelentős beruházást indított. A közelmúltban elrajtolt, 4 milliárd forint értékű fejlesztés célja a vállalat budapesti gyártókapacitásának egy helyszínre költöztetése, valamint a gyártási technológia átfogó korszerűsítése. Az új, 8000 m²-es gyártóegység a jelenlegi Fehérvári úti telephelyen épül meg, amely több mint két és félszerese a jelenlegi kapacitásnak.
Ingyenes termékfeltöltés, biztonságos fizetés – így újul meg a Vatera
A Vatera átalakította működését, hogy még jobban igazodjon a modern vásárlói igényekhez. A piactér ezentúl teljesen ingyenessé tette a termékek feltöltését, és bevezetett egy új, gyors, biztonságos és egyszerűen használható online fizetési rendszert. Az online bankkártyás fizetések – beleértve a Vatera Vevővédelem szolgáltatáson keresztül lebonyolított tranzakciókat is – már teljes egészében a platformon belül zajlanak, anélkül, hogy a felhasználóknak el kellene hagyniuk a Vatera.hu oldalait.
7 vállalat, amely új szintre emelte a zöld gondolkodást
Adatközpontok környezetbarát működésének támogatása, az építészet újradefiniálása, valamint az energiafelhasználás látványos csökkentése – többek között ezekért az innovatív törekvésekért kaptak elismerést a Schneider Electric idei fenntarthatósági versenyének díjazottjai. A Sustainability Impact Award 2024-es kiírásában hét vállalat részesült a kitüntetésben, köztük két indiai cég is.
Magyarország és az AI: Tudásban az élvonalban, bizalomban megosztottan
Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) egyre nagyobb teret nyer a világban, a magyar lakosság többsége már most ismeri az alapfogalmakat, és bízik abban, hogy a vállalatok felelősen kezelik az adatokat – derül ki az Ipsos friss, AI Monitor 2025 nemzetközi kutatásából.