Az SAP beismerte, hogy leányvállalata jogtalanul szerzett információkat az Oracle-től
Henning Kagermann SAP-vezérigazgató elmondta, hogy a TomorrowNow javarészt legitim céllal, az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében töltött le szoftvereket, ám egyes letöltések valóban helytelen módon történtek. Kagermann hozzátette, hogy természetesen egyetlen ilyen letöltést sem tart elfogadhatónak, ezért sajnálatát fejezte ki. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az így letöltött tartalmakhoz az SAP nem fért hozzá, mivel tűzfalak védték őket. A cég emellett egy külön végrehajtó hatalommal felruházott elnököt is kinevezett, aki ezentúl kifejezetten a 2005-ben felvásárolt TomorrowNow leányvállalatnál folyó gyakorlatot felügyeli, különös tekintettel az így örökölt, régebbi Oracle alkalmazásokkal kapcsolatos eljárásra. A TomorrowNow hagyományosan Oracle PeopleSoft és J.D. Edwards vállalati szoftverekhez kínál külső terméktámogatást és kapcsolódó szolgáltatásokat.
Geoff Howard, az Oracle ügyvédje üdvözölte a bejelentést, amellyel szerinte Henning Kagermann elismerte, hogy vállalata sorozatosan illegális úton jutott hozzá az Oracle szellemi tulajdonát képező szoftverekhez. Howard azt is elmondta, teljes mértékben tudatában vannak annak, hogy az SAP felhasználta üzleti gyakorlatában az ily módon szerzett tartalmakat. Az Oracle idén március 27-én perelte be nagy riválisát, szerintük ugyanis az SAP egészen a nagy volumenű kémkedésig elment tisztességtelen üzleti gyakorlatában. A bírósági eljárás egyelőre húzódik, mivel a területileg illetékes szövetségi bíróság bírája májusban bejelentette, hogy nem tartja magát alkalmasnak a per vezetésére. A két vállalat, a piacvezető német SAP és az amerikai székhelyű Oracle évek óta verseng egymással a dominanciáért az üzleti szoftverek terén.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kevesebb ígéret, több eredmény: fordulóponton az AI
A Deloitte legújabb elemzése szerint a mesterséges intelligencia mára a globális digitális gazdaság meghatározó mozgatórugójává vált. Alapjaiban alakítja át az üzleti szoftvereket, a keresési megoldásokat és a tartalomfogyasztási szokásokat, miközben világszerte soha nem látott mértékű beruházásokat indít el az AI-infrastruktúrában. Az önálló feladatvégzésre képes ügynöki AI-megoldások és az automatizáció új versenydinamikát teremtenek, amelyhez a vállalatoknak gyorsan kell alkalmazkodniuk.
Hogyan alakítja az MI Európa energiajövőjét?
A villamosenergia-hálózat összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások alkalmazása az energiahatékonyság növelésére, valamint az ágazatok közötti szoros együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa elkerülje a mesterséges intelligencia (MI) növekvő energiaigénye miatti potenciális energiaválságot.
Így rajzolta át 2025 a magyar munkaerőpiacot
A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
Bonyolult technika helyett gördülékeny megoldások – ezt kínálja a ViewSonic
A ViewSonic Corp., a vizuális megoldások egyik vezető globális gyártója bejelentette integrált Pro AV ökoszisztémájának továbbfejlesztését, és ezzel egyidőben megerősíti az iparági partnerekkel való együttműködést a zökkenőmentes, végponttól végpontig terjedő telepítések elősegítéséhez.
Tudatosabb ügyfelek, új elvárások – mit mutatnak a Rakuten Viber friss adatai?
Az év kezdetét hagyományosan az újratervezés időszakaként éljük meg: ilyenkor sokan felülvizsgálják szokásaikat, céljaikat és prioritásaikat. A vállalkozások számára ez az időszak nemcsak friss kampányokat, hanem az ügyfélkommunikáció szempontjából is új kihívásokat hoz magával.

