Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
A 2002-ben megnyitott képviseleti iroda minden évben a piac növekedését meghaladó mértékben tudta növelni eredményeit, és számos sikeres együttműködésnek – ezen belül is elsősorban a Magyar Telekommal, illetve elődjével, a Matávval kötött ADSL modemszállítási szerződésnek – köszönhetően a D-Link a szélessávú piac vezetőjévé vált Magyarországon. Az elmúlt két évben jelentős eredményeket ért el a magyar iroda a nagyvállalati és a közigazgatási piacon is, 2005-től a KSZF közbeszerzésre ajánlotta a D-Link üzleti termékeit, a legnagyobb magyar rendszerintegrátorok felvették kínálatukba a cég termékeit.
A folyamatos növekedés és a szakértelem elismeréseként 2006-ban a D-Link Magyarországra helyezte a kelet-európai régió telekommunikációs és internetszolgáltatói kompetenciaközpontját, majd az elmúlt hónapokban úgy döntött, önálló vállalatként működteti tovább az eddigi képviseletet.
„Eddigi dinamikus fejlődésünk folytatását várjuk a magyar leányvállalat megalapításától, hiszen mostantól az eddigieknél is szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat partnereinkkel, közvetlenül szerződhetünk, a hazai piacra vonatkozó döntések itt kerülnek meghozatalra és a szerződéseket is itt írjuk alá. Ezzel a tőlünk megszokott rugalmasság is tovább erősödhet” – ismertette a leányvállalat megalapításának előnyeit Élő András, a D-Link (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio
A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.
Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében
A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.
A magyar üzleti élet Oscarja visszatér
Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.