A fogyasztói elektronikai újdonságok jelentős mértékben felelősek az energiaválságért

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 4. 20:02

Egy brit felmérés szerint a megváltozott termékkibocsátási ciklusok miatt egyre nagyobb mértékben fogyasztanak az otthonokban található fogyasztói elektronikai eszközök.

A világ mai szintre gyorsulása előtt egy-egy termék megjelenése után annak kiforrottabb, általában kevesebbet fogyasztó utódja következett, majd így tovább akár sok modellgeneráción át. A mai technológiai környezet azonban szinte csak az újdonság erejére és a designra van kihegyezve. A teljesítmény valós teljesítményt jelent, a hatásfok nem lényeges szempont. Ez a PC-k világában sem ismeretlen jelenség, gondoljunk csak arra milyen sok évnek kellett eltelnie, míg az asztali processzoroknál a fogyasztás is szemponttá vált, mégis egyre nő a beépített tápok teljesítménye, a 10 éve extrának számító 400 watt ma már átlagosnak mondható.

Hasonló jelenség figyelhető meg szinte minden téren, miközben az állandó készenléti állapotban levő tévék, számítógépek, mobiltöltők lassan, de kitartóan egyre több energiát fogyasztanak. Mindez együtt azt jelenti, hogy a brit jóslat szerint 2020-ra az ország otthoni áramfogyasztásának 45 százalékát teszik majd ki elektronikus eszközeink. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csupán ennek az energiaigénynek az ellátásához 14 új erőmű megépítésére lenne szükség. Elgondolkodtató, hogy akkorra csupán a készenléti üzemmódokból összeadódó kis töredékwatt-teljesítmények az otthoni fogyasztás 1,4 százalékáért lesznek majd felelősek.

Kulcsszavak: környezetvédelem

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy évszázada a mobilitás élén

Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal. A vállalat úttörő szellemisége 100 év múltán sem csorbult, sőt hitvallásával újabb és újabb területeken válik meghatározóvá. A századik születésnapot a magyar képviselet Prestige Day keretében ünnepelte partnereivel Zsámbékon, a DrivingCampen.

2024. október 9. 20:03

Tudtad, hogy ha ilyen a tévéd, akkor több mint 4000 játékot próbálhatsz ki?

Cyberpunk 2077, Overcooked! 2, Star Wars Outlaws – ezeket a játékokat is kipróbálhatod az LG okostévés gaming platformján. Több ezer játék egyetlen felületen érhető el, ráadásul konzol és számítógép sem kell hozzájuk. Mutatjuk, hogyan férhetsz hozzá!

2024. október 8. 20:16

Fontos elismerést söpört be a hamarosan nálunk is kapható OMODA autók gyártója, a Chery

Az autóipari szereplők közül a Chery érdemelte ki a Kantar BrandZ Shanghajban megrendezett kínai gáláján a „Pioneering Chinese Global Brand” elismerést. A Chery elkötelezett a globális jelenlét mellett, ennek eredményeként világszerte már több mint 80 országban kaphatók a termékeik. Hamarosan Magyarországon is megkezdik a közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 értékesítését.

2024. október 8. 10:03

Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?

Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak azonban továbbra is kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza meg a valós használati igények helyett. 

2024. október 6. 11:58

Zara Larsson „Rózsaszín élet” című minisorozata vezeti be a Sony új füstös rózsaszín prémium fejhallgatóját

Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más nem számít. A megfelelő fejhallgatóval öltözködés, tánc vagy munka közben egyaránt magával ragad minket a hangzás. A színválasztással és stílussal kombinálva a zene – akárcsak a ruhák és a kiegészítők – bármit képes megváltoztatni, mert az önkifejezés terepe, ami az érzéseinket kiegészítve fokozza és feldobja a hangulatunkat, hogy a megélt pillanat örök emlék legyen.

2024. október 4. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10