Az elektronikus médiát vizsgálja szeptembertől a GVH

Kovács Attila, 2007. július 25. 16:06

Ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elektronikus média gazdasági ágazatba tartozó televíziós műsorszolgáltatás (műsortartalom szerkesztés és csomagolás) nagy- és kiskereskedelmi, valamint televíziós hirdetés piacán a televíziós reklámok értékesítésével, a sport-és filmjogokhoz való hozzáféréssel, a televíziós műsorcsatornák továbbításának feltételeivel kapcsolatos piaci folyamatok értékelése céljából. A GVH az említett piacokon azt feltételezi, hogy a médiapiacon a szükségtelen korlátozásoktól mentes piacra lépés feltételei nem adottak, a médiapiaci verseny esetleg nem érvényesül.

A hatóság három gyanút fogalmazott meg. Az első: a két országos kereskedelmi adó reklámpiaci részesedése nem áll arányban nézettségükkel. Továbbá: a műsorszolgáltatók magyarországi piacon való megjelenése jelentős mértékben a kábeltelevíziós platformon való megjelenés lehetőségétől függ. Harmadszor ezen a platformon a műsorcsomagok kizárólag a platformszolgáltatótól szerezhetők be. A GVH szerint az említett körülményekből nem következik feltétlenül, hogy a piacon a verseny korlátozódik vagy torzul, ennek és az ebből az esetlegesen fakadó fogyasztói hátránynak az értékelésére az ágazati vizsgálat keretében kerül sor. A GVH előzetesen azt is feltételezi, hogy az EU tagországaival összehasonlítva, a hazai elektronikus médiapiac koncentráltsága magasabb, ezzel együtt a választék is alacsonyabb, a hirdetési tarifák akár magasabbak. A nézettséget növelő sport-és csúcsfilm közvetítési jogokhoz, illetve bizonyos csatornákhoz való hozzáférés területén esetlegesen, a méltányos szintet meghaladó módon alkalmazott feltételek pedig csak tovább fokozhatják a kínálat csökkenéséhez vezető aránytalanságokat és a piacra lépési terheket a televíziós piacon.

Az ágazati vizsgálat nem csak a múltbeli és jelen piaci helyzet, hanem a digitalizációra tekintettel, a verseny fogyasztók szempontjából való jövőbeni alakulására is kiterjed. Az ágazati vizsgálat első lépéseként a GVH a gazdasági ágazat egyes vállalkozásaitól a versenytörvénybe foglalt felhatalmazás alapján felvilágosítást kér. Az első adatkéréseket a hivatal szeptember közepén küldi meg a piaci szereplők részére. Az ágazati vizsgálat a tervek szerint 2008 augusztusában zárul majd.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37