Jelentős szerverkonszolidáció az IBM adatközpontokban

Kovács Attila, 2007. augusztus 2. 09:09

Az IBM  bejelentette, 80%-ot spórol adatközpontjainak villanyszámláin, amikor az összesen 3900 szerver helyett 30 nagyszámítógépet telepít Linux operációs rendszerrel. Az IBM májusban indította el Nagy Zöld elnevezésű programját, amellyel ügyfelei felmérhetik számítógépes központjaiknak energiafogyasztását, s megoldási javaslatokat kaphatnak a takarékosabb működésre. Maga az IBM a legelsők között él ezzel a lehetőséggel, és adatközpontjai történetének egyik legjelentősebb átalakítására készül.

A cég jelenleg összesen 740 ezer négyzetméternyi (139 focipálya méretű) területen, 3900 szervert üzemeltet világszerte, amelyek a vállalat több mint 355 000 felhasználóját szolgálják ki. A konszolidációt követően összesen csak 30 darab, Linux operációs rendszert futtató IBM System zSeries nagyszámítógép látja majd el ugyanezt a feladatot, radikálisan alacsonyabb energia-, szoftver- és rendszertámogatási költségekkel, egyúttal rugalmasabb infrastruktúrával.

A konszolidációs projektet az teszi lehetővé, hogy egyetlen nagygépes rendszer képes egyedi szerverek százait, vagy ezreit modellezni, és ezek mindegyikét valódi, különálló gépként működtetni. Ezt a technológia – amelynek több mint 40 évvel ezelőtt éppen az IBM volt az előfutára – a virtualizáció. Az IBM várhatóan egy kisebb város energiaellátásához elegendő áramot fog megtakarítani a gépek fogyasztásán és a helyiségek légkondicionálásán, de ezen túlmenően csökkenti licencelt szoftvereinek díjait is, mert kevesebb processzoron futtatja majd őket, továbbá kedvezőbb rendszeradminisztrációs és ingatlanbérleti költségekkel számolhat.

Kulcsszavak: IBM szerver

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

2024. október 11. 15:10

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót

A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.

2024. október 11. 11:48

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10