Kutatók kíváncsiak voltak, hány forgatásból lehet a leggyorsabban megoldani a legbonyolultabb állást a logikai játékon, a megoldáshoz szuperszámítógép segítségét vették igénybe.
Nemzedékek meghatározó élménye volt a nyolcvanas évek Rubik kockája, és még most is nagy népszerűségnek örvend, különösen az elméleti szakemberek, kutatók körében. A jelek szerint a titkosszolgálatok, a rákkutatás, vagy éppen a világűr titkainak kifürkészése mellett más célból is lehet időt szerezni szuperszámítógépeken, mivel két kutató éppen a Rubik kocka megfejtésére használt egy ilyen költséges gépet. A bostoni Northeastern University kutatói, Daniel Kunkle és Gene Cooperman 63 órányi gépidőt kaptak az egyetemtől, ami kevés volt arra, hogy betáplálják a nagyjából 43 trillió lehetséges állás koordinátáit. Ehelyett kétlépéses módszerhez folyamodtak, 15 ezer félig megoldott, mindössze néhány mozdulatot kívánó állásból indultak ki, ezeknek mind egy bizonyos állásba kellett érkezniük. Ezzel a technikával kiderült, hogy a legbonyolultabb állás is biztosan megoldható 29 tekeréssel, de a legtöbb mindössze 26 mozdulattal kirakható. Kinkle és Cooperman az eredmények közzétételekor elmondta, hogy több gépidővel véleményük szerint ezeket a számokat még lejjebb lehetne szorítani, elméletük szerint a minél kisebb 20-assal kezdődő számok is elérhetők lennének.
