Idén is meghirdették az Év Internetes Kereskedője Díjat

forrás Prim Online, 2007. szeptember 17. 14:55

Idén harmadik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet a WWW.EVKER.HU internet oldalon kezdődő közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg.

A megtisztelő címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják. Az alapítók célja, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák, és szélesebb körben népszerűsítsék.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat, amit minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kap, amely a vásárlók internetes szavazása illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul. A díjat azzal a közös szándékkal hozták létre, az egyre nagyobb üzleti jelentősséggel bíró e-kereskedelemben a legjobban teljesítő cégek méltó elismerést kapjanak munkájuk után. 2007-től kezdve a szervezési feladatokban részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja is.

A díj kiosztása egy internetes közönségszavazás, majd egy ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított szakmai zsűrizés alapján történik.

2006-ban az Év Internetes Kereskedője Díjat a WWW.VATERA.HU nyerte el, az ünnepélyes kiosztóra 2006. november 8-án az Inter-Európa Bank székházában került sor. A Díj megnyerésével a Vatera jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe vehette. A szakmai zsűri a WWW.PPO.HU internetes oldalt választotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjévé.

Az idei internetes közönségszavazás a WWW.EVKER.HU internetes oldalon folyik 2007. szeptember 17. és október 21. éjfél között, melyet a korábban használt www.azevinterneteskereskedoje.hu domain név alól is el lehet érni. A szavazásra a díj médiatámogatói által biztosított internetes hirdetési felületeken hívják fel a szervezők a közönség figyelmét.

A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül – több körös elbírálás után – először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közöttük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője Díjat. A zsűri a döntéshez többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.

Kulcsszavak: e-commerce onlineszolg díj

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10