Információs társadalom: a felzárkózáshoz állami forrás szükséges

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 5. 09:33

Eddig elenyészően kevés pénzt fordított az állam az információs társadalmi felzárkóztatáshoz szükséges felnőttképzésre, jóllehet hathatós anyagi segítsége nélkül nem lehet felszámolni a magyarországi digitális írástudatlanságot.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz), az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), valamint az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten elhangzott: a felnőtt lakosságnak csupán 39 százaléka internetezik rendszeresen, ami a fejlett országokkal összehasonlítva alacsony arány.

Molnár Szilárd, a Budapesti Műszaki Egyetem-UNESCO-ITTK kutatási igazgatója hozzátette: Magyarország lakosságának több mint 60 százaléka digitális értelemben írástudatlan. Az ország, a 27 uniós tagállamot figyelembe véve, a számítógép-használat tekintetében az utolsó előtti helyen áll.

A sajtótájékoztatón elmondták azt is, hogy a digitális írástudatlanság felszámolására az említett szerveztek az IT-mentor foglalkoztatási program keretében már kísérletet tettek: negyven megváltozott munkaképességű, illetve 45 év feletti munkanélküli állampolgár szerzett informatikai képesítést. Az oktatást az európai szociális alap és magyar kormány finanszírozta.

Az oktatást az IVSZ, a Matisz, az Inforum, a Napraforgó Kht. és a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete szervezte, s végzettek 75 százaléka már elhelyezkedett. Az oktatás a résztvevők számára ingyenes volt.

Az érintett szervezetek most azt remélik, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében folytatódhat a projekt, mivel az információs esélyegyenlőség megteremtéséhez legalább 10 000-12 000 IT-mentor képzésére lenne szükség.

Az IT-mentor az a szakember, aki a saját környezetében tovább adja a megszerzett informatikai tudást. Az országos képzési jegyzékben is szereplő oktatás során egyebek mellett a közösségi hozzáférés-üzemeltetető, kisvállalati rendszergazda, felnőttképzési konzulens, honlapfejlesztő és -karbantartó, vezetői, illetve telefonos ügyfélszolgálati asszisztens szakma szerezhető.

Az MTI kérdésre elmondták: a 40 ember képzésére 309 millió forintot költöttek, de az összegben szerepel az oktatás mellett a résztvevők 1 éves foglalkoztatása, és egy 18 millió forint összegű nemzetközi kapcsolattartási költség is. Tízezer mentor képzése 9-10 milliárd forintba kerülne, de az oktatásban nemcsak az említett szervezetek vehetnének részt, hanem más szervezetek, intézmények is.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld energia az európai gyógyszeripar és egészségügyi ágazat számára

A Schneider Electric Energize programjának keretében egy négy céget tömörítő vásárlói csoport 10 évre szóló megállapodást kötött évi 245 GWh megújuló energiaforrásból származó áram beszerzésére. A program „Sustainability Business” üzletága a tárgyalások során tanácsadóként segítette a szerződést aláíró cégeket.

2025. március 27. 13:07

Kiberbiztonsági terhek 2025-ben: Hogyan lehet csökkenteni a költségeket?

2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lebonyolítását és a felügyeleti díjak kiszámítását érintik. A vállalatok számára kötelező díjak részben az árbevétel alapján kerülnek meghatározásra, de jelentős mértékben függnek a használt rendszerek számától, a cég szerepétől, illetve az általa kezelt adatokatól is. Kóczé Péter, a Grant Thornton digitális üzletágának vezetője bemutatja, hogyan csökkenthetők ezek a költségek – akár több millió forinttal –, és hogyan lehet szakmai alapokon optimalizált kiberbiztonsági rendszert kialakítani.

2025. március 27. 11:30

AI forradalom a pénzügyi szektorban is

A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.

2025. március 27. 09:55

A jövő technológiai újításai a Neumann János Kárpát-medencei Versenyen

A Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között idén olyan innovációk szerepelnek, mint onkológiában alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó robotok, hulladékszűrő gépek és mindennapi életet segítő mobilalkalmazások. A több mint 40 éves múlttal rendelkező szekszárdi diákversenyen az általános és középiskolás diákok startup-szerű formában mérhetik össze tudásukat.

2025. március 26. 20:57

A Sony legújabb fülhallgatója prémium hangzással és intelligens funkciókkal érkezik

A Sony bemutatta legújabb WF-C710N Truly Wireless zajszűrős fülhallgatóját, amely a márka fejlett zajszűrő technológiáját ötvözi hosszú akkumulátor-élettartammal és tisztább hívásminőséggel. A stílusos és kompakt WF-C710N kiváló hangzást nyújt, modern színekben és felhasználóbarát funkciókkal, így minden igényt kielégít elérhető áron.

2025. március 26. 19:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29