Időt kér az Intel az EU-tól

Kiss Ádám Zoltán, 2007. október 8. 22:13

Az Intellel kapcsolatos trösztellenes EU vizsgálatban a világ legnagyobb processzorgyártója haladékot kért az Uniótól, a tét a cég globális bevételeinek 10 százaléka.

Az ügy hátterében az áll, hogy az Európai bizottság idén júliusban vizsgálatot kezdeményezett az Intel piaci magatartása miatt. A bizottság úgy vélte, hogy a piacvezető gyártó alaposan gyanúsítható azzal, hogy előállítási ár alatt kínálja termékeit, illetve hatalmas engedményeket tesz, hogy kiszorítsa legnagyobb riválisát, az Advanced Micro Devicest. Az elemzők szerint a lassan már évek óta értékesítési és anyagi gondokkal küzdő AMD-t hosszú, akár évekig tartó árháborúval teljesen térdre kényszeríthetné az Intel, ami később csőddel, illetve felvásárlással végződhetne. Jóllehet az AMD piaci részesedése jóval elmarad az Intel mögött, még mindig az egyetlen igazán komoly ellenfélnek számít, és létezésével folyamatos fejlesztésre készteti a piacvezetőt. Amennyiben ez a verseny megszűnne az Intel könnyen visszafoghatna fejlesztési üteméből, illetve kedve szerint emelhetné az árakat. Az EU azonban csupán vizsgálatot kezdett, az ügyben még nem hoztak döntést, a beadványra pedig máig, október 8-ig kellett volna érdemben válaszolni az Intelnek. A bizottság egyik illetékese szerint azonban a vállalat időt kért érvei összegyűjtésére, ám ezt még nem bírálták el, és az sem világos, meddig tolná ki a határidőt a cég. A tét valós, nem csak a processzorgyártó hírneve és jövőbeli üzletpolitikája a tét, de éves bevételének 10 százaléka, mivel ez az Európai Bizottság által kiszabható maximális bírság mértéke.

Kulcsszavak: Intel +céginfo jog EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10