Aktiválták a YouTube-szűrőt

Genda Csongor Zoltán, 2007. október 16. 20:32

Mostantól nem lehet majd a szerzői jog által védett anyagokat feltölteni az egyik legnépszerűbb videómegosztó portálra, a YouTube-ra, mivel az üzemeltető élesítette kalózmásolatokat felismerő megoldását.

A Google tegnap jelentette be hivatalosan, hogy aktiválták a tulajdonukba tartozó YouTube-on a copyright tartalomszűrő béta verzióját. A YouTube Video Identification névre keresztelt filter egy igencsak összetett rendszer, amely összehasonlítja a feltöltött fájlokat a központi adatbázisban tárolt védett anyagokkal, és ha jogsértést vél felfedezni, akkor rögtön értesítést küld a tulajdonosnak, aki tetszés szerint eltávolíthatja a webkettes portálról az anyagot, vagy akár reklámot is illeszthet a videóba, és így bevételre tehet szert. A platform üzemeltetői elmondták, hogy a kilenc nagy filmstúdió közül három letesztelte a filtert, és kifejezték elégedettségüket annak hatékonyságával kapcsolatosan.

Elkerülendő a médiakonszernekkel való pereskedést, a Google-nak szándékában áll törölni azon felhasználókat, akik több alkalommal védett tartalmakat töltenek fel, és ezáltal vétenek a szerzői jogi törvények ellen.

Kulcsszavak: YouTube Google

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális Sötétség: Mianmarban a telekommunikáció is összeomlott

A Mianmar középső részét sújtó 7,7-es erősségű földrengés nem csak emberéleteket követelt és épületeket rombolt le, hanem az ország telekommunikációs infrastruktúráját is súlyosan megrongálta, digitális sötétségbe taszítva milliókat.
 

 

2025. március 28. 20:17

Kamu vállalkozások a Google térképeken

A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.​ 

2025. március 24. 20:21

Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről

A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.

2025. március 21. 16:49

Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?

Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.

2025. március 18. 21:06

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12