HTCC: befejeződött a Tele2 hazai üzletrészének felvásárlása

Takács Zsolt, 2007. október 18. 17:57

A szolgáltatásait Invitel márka alatt nyújtó Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) alternatív telekommunikációs szolgáltató 2007 júliusában állapodott meg a svédországi székhelyű Tele2 magyarországi üzletének megvásárlásáról. A Gazdasági Verseny Hivatal ez év októberi, az ügyletet jóváhagyó döntését követően a HTCC a mai napon sikeresen lezárta a tranzakciót. A Tele2 Magyarország a közeljövőben különálló vállalatként működik tovább.

A Tele2 Magyarország vételára 4 millió eurós (megközelítőleg 5.7 millió dollár) cégértéken alapul és készpénzben került kifizetésre. A megegyezés szerint a vételárat a Tele2 Magyarországnak a tranzakció lezárásakor kalkulált nettó tartozásai és nettó forgótőke állománya összegével korrigálták. A HTCC így már több mint 1 millió ügyfelet szolgál ki Magyarországon. Az újonnan szerzett előfizetői bázis számára további, a Tele2 által eddig nem nyújtott szolgáltatások, különösen a DSL szélessávú internet is könnyen hozzáférhetők lesznek. A Tele2 a közeljövőben egyelőre a csoporttól különállóan, továbbra is Tele2 néven működik majd. A HTCC csoport célja ebben az esetben is a folyamatok teljes integrációja, így a Tele2 név belátható időn belül eltűnik, a szolgáltatások pedig Invitel márkanév alatt lesznek majd elérhetőek. A Tele2 Magyarország 2006-os árbevétele 10.7 milliárd forint (megközelítőleg 61 millió dollár).

A felvásárlás lezárását kommentálva, a HTCC elnök-vezérigazgatója, Martin Lea a következőket mondta: „Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a Tele2 Magyarország felvásárlása tovább erősíti pozíciónkat a magyar vezetékes távközlési piacon. Az akvizíció összhangban van stratégiánkkal, amely szerint a továbbiakban is nyitottak vagyunk hasonló, a HTCC részvényesei számára értéket hozó lépésekre a magyar és romániai piacokon.”

Kulcsszavak: Invitel HTCC Tele2

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében

A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat. 

2025. február 6. 17:43

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője

Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a fenntartható tollfeldolgozásról, valamint arról, hogyan változtatja meg az iparágat az automatizáció és a mesterséges intelligencia.

2025. február 6. 09:55

A Bridgestone integrálja a mesterséges intelligenciát a gumiabroncs-fejlesztésbe

A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti EMEA régiós kutatás-fejlesztési központjába. Az új szimulátor, amelyben a tesztpilóta valós időben, aktívan irányítja az autót, kiegészíti a vállalat virtuális gumiabroncs-fejlesztési technológiáját (VTD) és egy újabb lépést jelent a teljesen digitális abroncsfejlesztési folyamat megvalósítása felé. Az innovációval a Bridgestone a mesterséges intelligenciát (MI) ötvözve képes lesz a gumiabroncsok és járművek együttes szimulációjára, amely fellendíti az innovatívfejlesztési folyamatokat, és a fenntarthatósági törekvéseket, miközben csökkenti a piacra jutási időt.

2025. február 5. 18:57

Az első lépés a kvantumbiztos jövő felé a Samsung Knox segítségével

A Samsung a Galaxy S25 sorozattal kezdve egy új, csúcstechnológiás mobilbiztonsági megoldáson dolgozik. Az úgynevezett posztkvantum-kriptográfia (vagy kvantum utáni titkosítás) olyan fejlett algoritmusokat alkalmaz, amelyek célja, hogy megvédjék az adatokat a kvantum-számítógépek által jelentett potenciális veszélyekkel szemben. A Samsung már most lépéseket tett a jövőbeli kvantumszámítógépek képeségei által okozott fenyegetések elleni védelem érdekében.

2025. február 5. 17:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57