IDC - az idén 545,5 milliárd forintot költenek informatikára
A Microsoft megbízásából készült felmérés szerint az amerikai szoftvercég és partnerei 53.000 embert foglalkoztatnak Magyarországon, s a cég itteni árbevételének minden forintja újabb 6,4 forintnyi forgalmat generál a társaság partnereinél.
Az International Data Corporation (IDC) szerint a magyarországi IT-piac az átalakulóban lévő gazdaság jellemzőit mutatja: 2007-ben az IT-költések 43 százalékát hardverek, míg 23 százalékát szoftverek vásárlására fordítják. Az IT-költések a GDP-nek csupán a 2,3 százalékát érik el, a világviszonylatban jellemző átlagos 2,5 százalékkal szemben.
A felmérés szerint bár a szoftverekre költött összeg az IT-költéseknek csak kis százalékát teszi ki, az idén az IT-iparágban foglalkoztatottak 48 százaléka, 118.000 alkalmazott ebben a szegmensben dolgozik. Ezen belül a Microsofthoz valamilyen módon kapcsolódó foglalkoztatottság aránya 45 százalék körüli Magyarországon.
John Gantz, az IDC kutatási vezetője az adatok kapcsán kifejtette: a kutatás megerősítette, hogy a szoftverágazat tényleges részarányánál jóval nagyobb mértékben járul hozzá az IT-gazdaság fejlődéséhez. A felmérés igazolta a Microsoft és partnerei gazdasági növekedésben játszott kiemelkedő szerepét, ami különösen markánsan mutatkozik meg a helyi vállalkozások alapítása és a munkahelyteremtés területén.
A 82 országban végzett IDC felmérés kimutatta azt is, hogy az IT ágazat jelentős hatással van a munkahelyteremtésre, a cégalapításra és az adóbevételek alakulására is.
A kutatás szerint a Microsofttal együttműködő cégek árbevétele messze meghaladja a társaság saját forgalmát: az idén 2007-ben 199 milliárd forint árbevételt termelnek majd a céghez kapcsolódó szállítók. E vállalatok kutatás-fejlesztésre, marketingre, értékesítésre és támogatásra több mint 43 milliárd forintot költenek az idén.
Az IDC megállapítása szerint a szoftverberuházások tényleges arányukon túlmutató mértékben ösztönzik a szakképesítést igénylő munkahelyek számának bővülését. A szoftverek elsősorban a disztribúciós és a szolgáltató-szektorban, valamint az informatikát hasznosító szervezeteknél generálnak új tevékenységeket. Míg például a dobozos szoftverekre fordított összeg csupán 23 százalékkal fog részesedni a 2007-es év teljes IT-költéséből, az IT-profilú munkahelyek 48 százaléka kötődik majd szoftverekhez.
Az IDC kimutatta azt is, hogy a Microsoft és ökoszisztémája, azaz az ilyen platformon futó termékeket fejlesztő, e termékeket támogató vagy a cégüknél ilyen termékekkel dolgozó vállalatok világszerte 14,7 millió embernek adnak munkát. Ezen túlmenően az IT-ágazatban a következő négy évben keletkező 7,14 millió új állásból mintegy 3 millió fűződik majd az amerikai szoftvercéghez.
A Microsoft és ökoszisztémája által megtermelt adóbevétel, ezen belül az áfa és egyéb forgalmi adók, a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítási jellegű adók, járulékok és illetékek, valamint a társasági nyereségadó globális összege 2007-ben eléri az 514 milliárd dollárt, ezen belül az USA-ban a 203 milliárd dollárt. Nyugat-Európában ugyanez az összeg csaknem 133 milliárd dollár, míg Kelet-Közép-Európában 19,5 milliárd dollár lesz.
A kutatás szerint az IT-szektorban foglalkoztatott munkaerő bővülése várhatóan 592 milliárd dollár adóbevétel-növekedést hoz világszinten a következő négy évben.
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.