Méhek tánca a szerverhálózatban

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 22. 17:27

A méhek tánca segíti az internetes szerverhálózatok hatékonyságának növelését. Egy brit és egy amerikai tudós modellezte a rovarok mozgásos kommunikációját, hogy felhasználja azt az informatikai fejlesztésben.

Az amerikai Craig Tovey és a brit Sunil Nakrani a Bioinspiration and Biomimetics című folyóiratban publikálta eredményeit. A kutatókat az érdekelte, hogy a méhek miként képesek korlátozott források esetében is a lehető legtöbb nektárt összegyűjteni. A kaptár titka: a tánc, az a "mozgásszínház", amelynek segítségével a dolgozók közlik a többiekkel a legdúsabb virágporlelőhelyek koordinátáit.

"A méhek például akkor is találnak megfelelő mennyiségű élelmet, ha esik az eső, vagy ha még alig nyíltak ki a virágok" – magyarázták - "mindez a kiváló kommunikációnak köszönhető".

A szerverek olyan számítógépek, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak más, kliensgépek számára. "Abban a vészhelyzetben, ha egy szerverhez egyszerre túlságosan sok kérés érkezik a kliensektől, sok esetben nem tudják feldolgozni a túlcsorduló kommunikációt. Lefagynak, azaz egyik kliens kérését sem teljesítik, leáll a szolgáltatás".

Az informatikusok ezért modellezték a rovarok táncos információcseréjét. Létrehoztak egy "virtuális tánctermet", a kliensgép "kérésének" átvételi helyszínét, amely aztán a szolgáltatás végével el is tűnik. Az "átadás-átvétel" helyszíne megkeresi az éppen legkevésbé foglalt szervert, valamint információkat tartalmaz a szerver-kliens kommunikációjáról is.

Kulcsszavak: szerver tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

2025. október 31. 09:57