Ismét jelentősen nőtt a Google részesedése a keresőpiacon

Milkovits Gábor, 2007. november 22. 19:41

A most közölt hivatalos adatok szerint októberben 1,5%-kal nőtt a Google részesedése az amerikai internetes keresőpiacon.

Ezzel a Google immár a keresések 58,5%-át tudhatja magáénak a tengerentúlon, szemben a szeptemberi 57%-kal. Az összes platformon eszközölt keresések száma tavaly októberhez képest nagyjából 5%-kal, idén szeptemberhez viszonyítva pedig 12%-kal növekedett az Egyesült Államokban, azonban ezt a gyarapodást a legjobban a Google tudta kihasználni. A Yahoo részesedése 23,7%-ról 22,9%-ra, a Microsoft-é 10,3%-ról 9,7%-ra, az AOL Time Warner-é pedig 4,3%-ról 4,2%-ra esett vissza, míg az Ask-é 4,7%-on stagnált. A hírre reagálva a Google részvényei 3 százalékpontot emelkedtek és elérték a 670 dolláros árfolyamot a Nasdaq elektronikus tőzsdén, míg a versenytársak papírjai visszaestek.

Érdekesség, hogy a Credit Suisse brókerei 900 dollárra értékelték a cég papírjait, arra hivatkozva, hogy a vállalat hosszú távon monopolizálni fogja az internetes keresést. Az utóbbi hónapokban a ComScore egy újfajta módszerrel is méri a keresőszolgáltatók forgalmát, mégpedig a keresésen kívül az egyéb jellegű tartalomszolgáltatások forgalmát, például a Google-nál a YouTube videómegosztót is beleszámítva. Ebben a tekintetben a Google oldalaira 18,4%-kal látogattak el többen októberben, mint az előző hónapban, míg a versenytársak mind csupán egyszámjegyű növekedést produkáltak.

Kulcsszavak: Yahoo Google

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telekom: Korlátlan nyári élmény díjcsomagváltás nélkül

A Magyar Telekom 2025 nyarán külön díj és csomagváltás nélkül elérhetővé teszi gigabites sebességre képes vezetékes hálózatát meglévő ügyfelei számára. Azok a lakossági és kisvállalkozói előfizetők, akik jelenleg koax vagy optikai hálózaton keresztül 1 Gbit/s-nál alacsonyabb sebességű internetcsomagot használnak, automatikusan élvezhetik az akár 1000 Mbit/s le- és feltöltési sebességű kapcsolatot 2025. augusztus 31-ig.

2025. június 16. 14:56

Elhunyt a Marslakó leánya

Nagyon szomorúan értesültem Marina von Neumann Whitman (1935-2025) haláláról.
2013-ban volt alkalmam személyesen találkozni Vele, az általa fentebb említett konferencián, amely egyben a Neumann Társaság - NJSZT Informatika Történeti Kiállításának - és a Neumann családja által adott relikviákat felvonultató emlékszobának - az ünnepélyes megnyitója is volt, a Szent-Györgyi Albert Agóraban. Alföldi István, az NJSZT akkori igazgatója hívta meg - és az ország és a tudományos élet vezetőivel is találkozott, felhívva a figyelmet édesapja, Neumann János életművére - és a nemzeti informatikai múzeum fontosságára. Ezzel is segített az ügyünkön...

2025. május 22. 22:15

Vissza az internet hőskorába: az Internet Kalauz és a Business Online már elérhető az Arcanum adatbázisában

Az Arcanum Digitális Tudománytár újabb két ikonikus magyar internetes folyóirattal bővült: az 1996 tavaszán indult Internet Kalauz és az 1996 őszén startolt Business Online mostantól teljes terjedelmükben kereshetőek és letölthetőek az előfizetők számára. A digitális archívum lehetőséget kínál arra, hogy visszatekintsünk azokra az időkre, amikor az online jelenlét még korlátozott volt, és a papíralapú útmutatók elengedhetetlenek voltak az internet világában való eligazodáshoz.

2025. május 22. 21:26

Európa bekeményít: jön az uniós korhatár a közösségi médiára

Az Európai Unió új szabályozást tervez bevezetni, amely az online platformokon való gyermekjelenlétet korlátozza. A javaslat célja, hogy egységes korhatárt állapítson meg a közösségi médiához való hozzáféréshez, ezzel védve a fiatalokat az internet káros hatásaitól.

2025. május 20. 20:56

Digitális Sötétség: Mianmarban a telekommunikáció is összeomlott

A Mianmar középső részét sújtó 7,7-es erősségű földrengés nem csak emberéleteket követelt és épületeket rombolt le, hanem az ország telekommunikációs infrastruktúráját is súlyosan megrongálta, digitális sötétségbe taszítva milliókat.
 

 

2025. március 28. 20:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar mérnöki bravúr a világ színpadán

2025. július 18. 17:59

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29