Akár 600 főt is alkalmazhat hazánkban a BT

Kovács Attila, 2007. november 29. 17:58

A budapesti fiókiroda és a nyáron Debrecenben megnyitott regionális központ (Center of Excellence) jövőbeni tevékenységével kapcsolatos tervekről volt szó a British Telecom (BT) mai budapesti sajtótájékoztatóján. Az újságírókat Danny Garvey, a BT globális üzleti folyamatokért felelős alelnöke, Pawel Karlowski, a BT közép-kelet-európai ügyvezető igazgatója és Ferenczi Tamás a BT regionális igazgatója tájékoztatta.

Garvey elmondta, a jelenleg 13 milliárd euró éves árbevétellel rendelkező vállalat életében az utolsó öt év hozta a legtöbb változást. Az 1999 óta Budapesten és 2007 júniusa óta Debrecenben is jelen lévő BT mindkét helyen fokozatosan fejleszti a létszámot, így a tervek szerint 2008. év végére összesen 550-600 főt fognak az országban foglalkoztatni. Garvey kifejtette, az eltelt rövid idő ellenére a vállalat nagyon elégedett a szolgáltató központtal. 2008 végére a jelenleg 200 fővel működő budapesti fiókiroda a tervek szerint 350 főre növekszik, míg a jelenleg 45-50 fős debreceni regionális központ - leginkább termékfejlesztő -- létszáma elérheti a 250 főt.  Karlowski kiemelte, hogy a hazai egészségügyi reform kapcsán az egészségüggyel kapcsolatos projektekben vesznek részt. Debrecenről azt is megemlítette, hogy a BT hálózati és kommunikációs termékeinek jövőbeni fejlesztéseivel is fog az ottani BT-központ foglalkozni. A nagyon komplex és "újhullámos" szolgáltatásokra törekednek, így többek között olyanokra mint a mobil szélessáv, a menedzselt mobilitás, és a hálózaton nyújtott IT szolgáltatások.

A Prím Online kérdéseire kapott válaszok a következők:

- a debreceni regionális központ globális fókusszal működő szolgáltató központtá válik;
- nem tervezik a 2008. évi és az azon túli éves magyarországi árbevétel mértékét;
- az itteni prioritások: fejlesztések, értékesítés, üzleti tudásnövelés, outsourcing, ugyanakkor a konzultációs tevékenység kis prioritással szerepel feladataik között.

Kulcsszavak: BT-hu BT +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10