GTS Datanet - az idén 15 százalékos árbevétel-növekedés
Az alternatív távközlési szolgáltatóként működő GTS-Datanet az idén várhatóan 15 százalékkal nagyobb bevételt ér el mint egy évvel korábban – mondta Szathmári Géza, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A cég 2006-ban 20 százalékkal, 13,4 milliárd forintra növelte árbevételét, szemben az egy évvel korábbi 11,2 milliárd forinttal.
A társaság EBITDA-rátája (adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) tavaly 20 százalék volt, az idén is e körül várható. A GTS-Datanet idei első féléves árbevétele meghaladta a 7 milliárd forintot, ami 14 százalékkal több az előző évinél. Az EBITDA az első hat hónapban 1,1 milliárd forint volt, megegyezően a 2006 azonos időszakival. A cég bevételének egyharmada a hang-, egyharmada az adatkapcsolati-, egyharmada pedig az internet szolgáltatásokból származik.
A társaság tavaly év végén 24 ezer széles sávú internet-előfizetőt szolgált ki, akiknek a száma az év végére megduplázódik: az ügyfelek 10 százaléka vállalati körből kerül ki, ami a kétszerese az iparági átlagnak. A KSH adatai szerint a magyar piacon az idén a széles sávú internet, alapvetően ADSL-előfizetők száma 40 százalékkal emelkedik. Jövőre a vállalat célja az, hogy az összes előfizető száma másfélszeresre nőjön, s a bevétel az idei ütemnek megfelelően bővüljön.
Kapcsolódó cikkek
- A mobil-előfizetések száma elérte a 10,5 milliót
- 12 százalékkal több szélessávú hozzáférés az EU-ban
- Szélessávú internet: Magyarország a középmezőnyben
- 20 ezerrel nőtt szélessávú előfizetések száma szeptemberben
- Románia az utolsók között kullog
- Integrált DSL termékekkel a magyar piacra lépett az AVM
- Korlátlan ADSL 3116 Ft-ért a GTS-Datanetnél
- Próbahónap és szélessávú internetakció az Inviteltől
- 10 milliárdos fejlesztés - 90 ezer háztartás juthat szélessávhoz
- Internet és telefon egyben, már az EnterNettől is