Egyeztetést sürget a Fidesz a digitális szakadék csökkentéséről

OTS - Cégvonal, 2007. december 12. 08:36

A Fidesz  Magyar Polgári Szövetség Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja egyeztetést sürget a digitális szakadék csökkentéséről.

A munkacsoport ülésén meghallgatta Dombi Gábort, az Infórum, Gáspár Mátyást, a TeleHáz Szövetség és dr. Mojzes Imrét, a HÉT képviselőjét. A téma az informatikai esélyegyenlőség megteremtése volt, ami több mint négymillió honfitársunkat közvetlenül érint.

A közösségi terek  lebontása volt az a folyamat, amely a magyar társadalom aggasztó mértékű széttagoltságához vezetett. Egyszerre zajlik a társadalom egyes rétegeinek elszigetelődése és az információs társadalom fejlődése, amely mára digitális szakadékot okozott. Az információs társadalom fejlődése eljutott a szintre, amely fölött az emberek ügyes-bajos dolgaikat már nem képesek minimális informatikai tudás nélkül intézni. A technológia rohamos fejlődése mellett a mindenkori magyar kormány feladata lett volna annak felismerése, hogy be fog következni a magyar társadalom széttagolódása azokra, akik képesek az új
technológiák használatára és azokra, akik nem. Fel kellett volna készíteni a társadalmat az új ismeretek, jelenségek befogadására, azok készségszintű használatára. A szakértők ennek hiányát tartják a probléma legjelentősebb forrásának, a digitális írástudatlanság kialakulásának - olvasható a munkacsoport közleményében.

A Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő által jegyzett közlemény szerint elmondhatjuk: a digitális írástudás sem lóg ki a sorból, abban is Európa sereghajtói között vagyunk. A hagyományos közösségi terek, az iskolák, a postahivatalok, az egészségügyi rendszer fokozatosan tűnnek el, éppen úgy, mint a vasúti szárnyvonalak, buszjáratok, arra hivatkozva, hogy "nem éri meg az államnak ezeket fenntartani". Szükséges tehát közösségi terek, információs-civilizációs végpontok kialakítása, ahol az emberek megismerkedhetnek az újdonságokkal, elintézhetik banki, biztosítási, postai, önkormányzati, távmunkával, távoktatással kapcsolatos ügyeiket. Az pedig, hogy mindenütt létrejöjjenek ilyen közösségi terek, nem elsősorban a civil társadalom, hanem a magyar kormány felelőssége.

A Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja kiemelten fontosnak tartja a szakértők által felvetett problémát, és támogat minden olyan kezdeményezést, amely a hátrányos helyzetű állampolgárok, fogyatékkal élők, idősek megsegítését, életminőségének javítását célozza. Éppen ezért felkéri a parlamenti pártok szakpolitikusait, hogy ebben a témában a legrövidebb időn belül egyeztessenek.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért

A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.

2025. április 22. 13:10

Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken

Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását. 

2025. április 22. 11:38

Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni

Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.

2025. április 22. 10:05

Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé

Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.​

 

2025. április 21. 18:26

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12