Hewlett Packard: töretlen fejlődés és növekedés

forrás Prim Online, 2007. december 13. 14:08

A HP Magyarországon és világszinten egyaránt komoly eredményeket ért el a 2007-es pénzügyi évben. A globális eredmények közzétételét követően a vállalat a mai napon a helyi eredményeket is ismertette.

A HP Magyarország összforgalmát tekintve az előző évhez képest a piac növekedését meghaladó mértékű, 10 százalékos növekedést ért el. Az összforgalmat tekintve a Képalkotás és Nyomtatás üzletág (IPG) továbbra is jelentős, 27 százalékos részesedéssel bír. A kiváló globális eredményeket elérő Személyi Számítógépek üzletág (PSG) itthon is jól teljesített és 20 százalékát, míg a Technológiai Szolgáltatások üzletág (TSG) 53 százalékát tette ki az éves forgalomnak.

Az október 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a HP 28,3 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 15 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél.  A teljes 2007-es pénzügyi évben a HP forgalma 14 százalékkal 104,3 milliárd dollárra emelkedett, az árfolyamhatás kiszűrésével a növekedés 10 százalékos volt.

Összességében Magyarországon is növekedett a HP bevétele. Mind a hazai, mind pedig a globális eredmények túlteljesítették az elemzői várakozásokat és jövőre ennél is magasabb számok és átlagon felüli növekedés várható.

Technológiai Szolgáltatások üzletág (TSG)


A HP Magyarország Technológiai Szolgáltatások üzletága az idén 13 százalékos bevétel növekedést ért el.

Iparági megoszlás tekintetében a pénzügyi megoldások (FSI) szegmens 20 százalék, míg az ipari vállalatok terület (MDI) 25 százalék részesedési aránnyal bírt, ezzel mindkét szektor piaci átlag feletti növekedést ért el. A telekommunikáció és média (CME) továbbra is erős maradt, 2007-ben 27 százalékos arányt tett ki. A HP jövőre erre a területre még nagyobb hangsúlyt fektet, főleg a konzultációs szolgáltatásokra kíván fókuszálni 2008-ban.

Az államigazgatási és kormányzati üzletág (PSI) idén 28 százalékos részesedést ért el, jövőre reményeink szerint ez az arány növekszik, amennyiben több kormányzati projekt indul.

A termékek közötti megoszlás tekintetében a szerverek és tárolórendszerek eladásából származó bevétel a divízión belül 30 százalékos részesedéssel bír.  2007-ben az infrastruktúra megoldások közül újdonságot a C3000 mid-range, az Integrity blade és az XP 24000 bejelentése hozott, amely nagy teljesítményt és jó menedzselhetőséget nyújt mind a kis-, a közép- és a nagyvállalkozásoknak. A jövő év nagy várakozása a MSA (Modular Storage Array) 20, amit a low-end enterprise illetve SMB szektorra pozícionál a HP, az új EVA (Enterprise Virtual Array) 4400 és a hozzájuk tartozó szoftver technológiák. Kifejezetten a nagyvállalati informatikában újdonságot a 800-as sorozatú blade és a HP- UX 11i V3, a VSE, a tavasszal megjelenő Windows 2008 alapú megoldások jelentenek majd.

A HP Szoftverüzletág 7 százalékos részesedéssel zárt Magyarországon, amely kétszerese a globális teljesítménynek. Az év legfontosabb bejelentése az Opsware szoftvercég megvásárlása volt, amely a szoftverportfolión belül az adatközpont automatizáció területén bővítette a HP képességeit. Az SPI Dynamics szoftvereinek integrálásával pedig a HP az ágazat legátfogóbb kínálatát alakította ki alkalmazás minőségbiztosítási szoftverekből.

 A HP Szolgáltatások idén 63 százalékos arányt tett ki a termékek közötti megoszlás tükrében, amelynek fő húzóereje idén a szerviz és a rendszerintegráció volt.

Nyomtatás és Képalkotás üzletág (IPG)


A HP Magyarország Nyomtatás és Képalkotás üzletága (IPG) 27%-os forgalomrészesedéssel zárta a 2007-es pénzügyi évet.

Idén a vállalat az új irodai tintasugaras termékeivel jelentős sikereket ért el, és a továbbiakban is fontos szerepet szán a lézer nyomtatóknál alacsonyabb beszerzési árú, alacsonyabb költséggel nyomtató eszközöknek. Az eladott nyomtatók száma 5 százalékkal nőtt. A növekedés motorját elsősorban az üzleti többfunkciós berendezések adták, amelyek eladásai 26 százalékkal emelkedtek. A HP a lézer többfunkciós eszközök területének meghatározó szereplője volt, ebben az évben először sikerült 25 százalék körüli részesedést elérni, és céljai közt szerepel ennek további növelése.

A lézernyomtatók piacán a HP részesedése némileg csökkent, mivel a vállalat nem kíván a piacon kialakult árháború részese lenni, de továbbra is 50% feletti. A lakossági szegmens esetében a tintasugaras nyomtatóknál a HP az erős verseny ellenére is növelni tudta a részesedését, és a piac felét birtokolja. Érezhetően jól fogadta a piac a HP színkódolásos, ügyféligény szerint differenciált tintapatron kínálat-bővítését, a "best choice portfoliót". Így a kellékanyag értékesítés egy év alatt 6 százalékkal növekedett.

„A piaci lassulás hátterében döntően az áll, hogy a vállalati szektorban csökkent a beruházási lelkesedés. A jövő évben így apróbb növekedést attól várunk, hogy a HP az élére áll a vállalati eszközpark racionalizálási programoknak, amelynek keretében a hálózati nyomtatók aránya növekedhet vállalaton belül.  A lakossági piacon pedig, a Személyi Számítógépek Divizió vezérletével az otthoni noteszgép termékvonal bevezetése lesz a lakossági értékesítési csapat fő feladata.” - tette hozzá Czinege László, a HP Magyarország IPG üzletágának vezetője.

Személyi Számítógépek üzletág (PSG)


A HP PSG üzletágának magyarországi árbevétele 2007-ben 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Természetesen az értékesített eszközök darabszáma ennél sokkal nagyobb növekedést jelent, köszönhetően a folyamatosan csökkenő átlagáraknak. A jó eredményhez jelentősen hozzájárult a noteszgépek iránti élénkülő kereslet, noha 2007-ben a HP nagyságrendileg ugyanannyi hordozható számítógépet értékesített Magyarországon, mint asztali PC-t. A vállalat Magyarországon és a régióban is piacvezető a vállalati szektorban, kimagasló piaci részesedéssel bír az asztali számítógépek és különösen a professzionális munkaállomások, valamint a vékonykliensek piacán.

A lakossági piac számára a 2008-as üzleti év második felében a megszokott notebook család mellett a HP itthon is megjelenik a kimondottan otthoni felhasználóknak szánt Pavilion termékcsaláddal, melyet rövidesen követni fog a teljes Pavilion termékportfólió (asztali számítógépek, multimédia-központok, monitorok).

A HP többek között megújítja iPAQ kínálatát is. Az új sorozat első tagja a már megvásárolható HP iPAQ 316-os navigációs eszköz, mely a piacon elsőként iGO 8 alapú navigációs szoftverrel kerül a felhasználókhoz. A 600-as és a 900-as család rengeteg új funkcióval és megújult design-al a tavasz folyamán lesz elérhető.

„Elégedettek vagyunk a PSG üzletág 2007-es eredményeivel – mondta el Molnár Imre, a Személyi Számítógépek Üzletág igazgatója. – A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is sikerült a nyereségességünket növelve a terveinket túlszárnyaló árbevétel növekedést produkálnunk és megőriznünk piaci pozíciónkat. A következő hónapokban számos új terméket vezetünk be a piacra, így 2008-ban is hasonlóan jó eredményeket várunk.”

Kulcsszavak: +céginfo HPQ-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10