75 dolláros laptopot ígér az OLPC lemondott műszaki igazgatója

Milkovits Gábor, 2008. január 10. 22:07

Csak nem fogynak az újabb és újabb hírek az eredetileg százdollárosnak tervezett XO laptop körül: most éppen Mary Lou Jepsen, az OLPC projekt volt műszaki igazgatója jelentette ki, hogy egy 75 dollárba kerülő laptop fejlesztését tervezi.

Jepsen, aki az XO hardverének kialakításáért felelt, két héttel ezelőtt hagyta ott az OLPC-t, hogy megalapítsa saját cégét, a Pixel Qi-t. Az új társaság célja, hogy az XO-nál szerzett tapasztalatok felhasználásával olcsó, strapabíró és energiatakarékos készülékeket fejlesszen ki, elsősorban a fejlődő piacokra. A vállalat a jövőben továbbra is együtt kíván működni az OLPC-vel úgy, hogy önköltségi áron szállít nekik, ugyanakkor üzleti vállalkozásként a fent említett tulajdonságokkal rendelkező laptopokat, mobiltelefonokat és más hordozható eszközöket gyárt majd megrendelésre. Az XO alacsony energiafelhasználású, erős napfényben is olvasható képernyőjének szellemi tulajdonjoga például többek között az egyik feltalálóként bejegyzett Jepsen-hez tartozik.

Jepsen a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállításon tette azt a meglepő kijelentést, hogy cégével egy 75 dolláros laptop fejlesztését tervezi. A Nicholas Negroponte által életre hívott OLPC eredetileg, egészen a tavalyi évig azt ígérte, hogy a fejlődő országok iskolás gyermekeinek fejlesztett laptop 100 dollárba fog kerülni, az időközben megemelkedett gyártási- és alkatrészköltségek miatt azonban a megrendelő kormányoknak mostanra mintegy 200 dollárt kell leszurkolniuk egy-egy példányért. Éppen ezért elég nehéz hinni az újabb ígéretnek, még akkor is, ha Jepsen véleménye szerint a legújabb műszaki találmányok együttes alkalmazása megfelelően olcsóvá teheti a következő generációs hardvert.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?

Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.

2025. április 24. 21:07

Ma először Budapesten: Kubernetes Community Days konferencia

A felhőalapú technológiák és a Kubernetes iránt érdeklődő szakemberek és fejlesztők számára kínál egész napos programot az első budapesti Kubernets Community Days konferencia, amelyet a Magyar telekom Székházában rendeznek meg ma, április 24-én.  

2025. április 24. 01:24

Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok

A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.

2025. április 23. 18:39

Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében

A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.

2025. április 23. 09:56

40 éves a laptop

 

40 évvel ezelőtt, 1985. április 21-én jelentette be a Toshiba az első LCD kijelzővel felszerelt laptopot, a Toshiba 1100-at.

2025. április 21. 19:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12